Nem jönnek a lengyelek a Békemenetre, inkább az ukrán menekülteknek ajánlják fel a különvonatukat
Most először szervezett lengyel részvétel nélkül tartják meg a Békemenet nevű, fideszes nénik/bácsik harci…
Holtan találtak két embert Bánrévén
Holtan találtak rá egy férfira és idős édesanyjára Bánrévén egy házban csütörtök délután. A…
Macron miután beszélt Putyinnal: „a legrosszabb következik”
Orbán barátjának az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja teljes Ukrajnát.
Orbán: elkezdtük megszervezni a menekültek munkához jutását
A koronavírus-járvány idejéről ismert „mindenkit meg fogunk gyógyítani” nagyotmondását melegítette újra…
Támogatást kapnak a kis benzinkutak, itt vannak a részletek
November óta nyögik az árbefagyasztást, 1 hónappal a választás előtt most a kormány észrevette őket.
Itt a bejelentés: megszűnik szinte az összes járványügyi korlátozás
Eltűnik a maszkviselési kötelezettség és a védettségi igazolványra vonatkozó szabályok is.
A Nyugati téren gyűjt adományokat és nyújt segítséget a Kutyapárt
A menekülő kisgyermekes anyukákat fűtött pelenkázó és gyermekágy is várja.
Lezuhant a román légierő egy MiG-21 Lancer vadászgépe, és eltűnt a keresésére küldött helikopter is
Lezuhant szerda este a román légierő egy MiG-21 Lancer típusú vadászrepülőgépe a Fekete-tenger partvidékén,…
Bakondi György leszögezte, hogy jól látható különbség van migráns és menekült között
A végén még nem fogják érteni a Fidesz-szavazók, hogy most akkor kit kell utálni és kit nem.
Putyin magyar külügyminisztere: Ha nem épül atomerőmű, akkor nem lehet fenntartani a rezsicsökkentést
A „baloldalt” gyalázta Szijjártó Péter szerdán azután, hogy az ő kormánya szabadított Magyarországra az…
Nem nálunk zajlik háború, mégis a forint romlik legjobban a környéken
Még szerencse, hogy „megerősödve jöttünk ki a világjárványból”, sőt, „kanyarban előzve”.
Üzemanyag-korlátozás lépett életbe a MOL-kutakon
Mától korlátozott mennyiségű üzemanyagot tankolhatunk a MOL kútjain a kormány üzemanyagárstopja miatt…
Végelszámolás indul a magyar Sberbanknál és osztrák anyavállalatánál is
Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák…
Márki-Zay: Magyarországot „nem Orbán Viktor, hanem kizárólag EU- és NATO-tagságunk védi”
Putyin, takarodj! címmel tüntettek Budapesten Orbán „üzlettársa, barátja, szövetségese” ellen.
Betiltottak Oroszországban két médiumot, mert beszámoltak a háborúról
Beszüntette a kormánykritikus orosz Eho Moszkvi rádióállomás és az ellenzéki Dozsgy online televízió…
Orbán bemondta, hogy őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát!
Európa folyton, mindenkivel háborúzó „erős embere” szerint ebből a háborúból most ki kell maradnunk.
Ukrajnai férfiak a fagyos Tiszán átgázolva szöktek Romániába
Kedd reggel óta 11 ukrajnai férfi gázolt át Máramarossziget térségében a Tisza fagyos vizén Romániába –…
Márki-Zay most a háború elől menekülő kárpátaljaiakra olvasta rá, hogy oroszpártiak és Orbánra fognak szavazni
Az ellenzékre voksoláshoz meg lassan nem lesz elég a „befogott orr”, kell majd hányós zacskó is.
Orbán Viktor előadást tartott a nagyköveteknek: Magyarország biztonsága az első
Hátha erre esetleg maguktól nem gondoltak.
Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából
Információk szerint már több mint hatezer kínai kérte a kimenekítését a nagykövetségen.
Lépett az MNB, ez sok Sberbank-ügyfélnek fájhat
Hétmilliós betétkifizetési korlát jön, felügyeleti biztost rendeltek ki a magyar Sberbankhoz.
Gyurcsány: Szegény Orbán, félreértette a helyzetet, azt hitte, az oroszoknak kellene fegyvert adni
A DK-s szerint „pocsék napjai vannak szerencsétlen embernek”.
Macron telefonon beszélt Putyinnal
Azonnali tűzszünetre és az ukrajnai civilek biztonságának szavatolására szólította fel hétfőn Emmanuel Macron…
Még nekik áll följebb: „A független magyar közmédiát támadja a baloldal” – írta a közmédia
Számításaik szerint az ellenzék nem először ront rá a Hiteles Tájékoztatás Fellegvárára.
Magyarország nem engedi át az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat
Szijjártó megszolgál a Putyintól kapott barátságrend-kitüntetéséért.
Vonat gázolt halálra egy idős nőt Tatabányán
Vonat gázolt halálra egy idős nőt Tatabányán hétfőn – közölte a Komárom-Esztergom Megyei…
Az EBESZ-hez fordul az ellenzék a közmédia orosz propagandája miatt
Putyin agresszióját relativizálják és a magyar ellenzéket ütik 130 milliárd forint közpénzből.
Újabb radioaktívhulladék-lerakó kapott találatot Kijevben
Találat ért egy kijevi radioaktívhulladék-lerakót szombatról vasárnapra virradóan, de a Nemzetközi Atomenergia…
Egy ukrán sörfőzde Putyint szidó Molotov-koktélokat gyárt
Molotov-koktélok készítésébe fogott az ukrajnai Lvivben működő Pravda sörfőzde, a barkácsolt…
Gattyán szélhámos pártját is nyilvántartásba vették, várhatóan hat lista lesz az országgyűlési választáson
Két újabb országos pártlistát – a Megoldás Mozgalomét és a Normális Élet Pártjáét – vett…
Az EU lezárja a légterét az orosz gépek előtt és betiltja Putyin propagandamédiáját
De miből fog akkor így dolgozni az orosz propagandát habosító magyar közmédia?
Orbán: nem adunk fegyvereket Ukrajnának, mert a Honvédségnek mindre szüksége van
Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség, tájékoztatta az M1 nézőit.




























