Bődületes pénzekkel tömi az állam az egyházakat

BALOG Zoltán; KÖVÉR László
Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke (j) megöleli Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét a Közgyűlésen a püspökszentelő istentiszteleten pünkösdhétfőn a nagykőrösi református templomban 2021. május 24-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Magyarországon az állam és az egyházak együttműködésének eredménye nemcsak a statisztikai számokban, hanem a mindennapokban is tapasztalható – magyarázta Kövér László vasárnap a Zala megyei Pákán.

Az Országgyűlés elnöke a Szent Péter és Pál apostolok plébánia Szent Pio közösségi házának bővítés utáni megszentelése alkalmából elkotyogta, hogy

az elmúlt 12 évben az állam több mint 1267,5 milliárd forint támogatást biztosított az egyházaknak, ebből 814,5 milliárd forintot a katolikusoknak.

Ugyanezen idő alatt Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta területein 216 milliárd forintot meghaladó magyar kormányzati támogatással több mint 3000 templom újult meg és közel 200 új templom épült, ezek közel kétharmada katolikus.

Ezekben az években 1500 – több mint fele részben katolikus – egyházi közösségi teret újítottak fel, vagy építettek ki 50 milliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással – büszkélkedett a házmester.

Kövér László: az ellenzék célja, hogy a gyűlöletet az őrjöngésig fokozza

Elutazik Kövér László

Kövér László súlyos hazaáruló, Magyarország ellen szurkoló nyilatkozata került elő

Kövér László nem áll le, büntető feljelentést tett a parlamentben történtek miatt

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Légy dagasztotta a tésztát a baracskai pékségben