Bilincset és hurkos kötelet akasztottak Simonka György házának ajtajára
A fideszes zaklatás miatt feljelentést tett.
Karácsony: a kormány megpróbálja gyámság alá helyezni Budapestet
A főpolgármester szerint 170 milliárdos hiányt kell kezelniük a járvány, a gazdasági válság és a „kormányzati sarc” miatt.
Fürdőszövetség: válságban vannak a magyarországi fürdők
A vendégek elmaradása a járvány miatt eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott idén.
Varga Judit úgy tudja, a „brüsszeli támadások” mögött a hazai ellenzék áll
Ott áll és tartja a kottát, amiből Brüsszel játszik, illetve támad.
Kiderült, milyen lesz Friderikusz Sándor új beszélgetős műsora
Az első adást november elsején 21.20-tól adja az RTL Klub.
Merkel: robbanásszerű emelkedésnek indult a fertőzések száma Németországban
Exponenciálisan növekedésről beszélt a kancellár szerda este.
Balázsék és a Klubrádió adása miatt is eljárást indított a Médiatanács
Egy nézőnek pedig A Konyhafőnökben hallottak nem tetszettek.
Orbán elmondta, miért vetettek szemet Közép-Európára a „nagy és erős országok”
Ha egy térség felértékelődik, nincs menekvés.
Itt a bejelentés: a gyerekes családok lakásfelújításának felét kifizeti az állam
A támogatásnak nem lesz feltétele a csok igénylése.
Halálos baleset Újpalotán, egy 62 éves nő az áldozat
Két másik ember is megsérült, őket kórházba vitték.
Meteorológiai szolgálat: északkeleten a hegyekben havas eső, hó is lehet
Vagy ahogy a szakemberek fogalmaznak, „akár halmazállapot-váltás is lehet”.
Matolcsy bemondta: 2030-ra utolérhetjük Európát
Ha 30 évnyi ígérgetést kibírtunk, most már a következő 30-at is ki kell!
Szijjártó Péter megnyitotta Magyarország genfi konzulátusát
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megnyitotta kedden Magyarország genfi konzulátusát. A…
Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár
Helyette kampány indul a hazai kézművesek támogatására.
Betiltja a Facebook a holokauszttagadást
A gyűlölet, az ostobaság és az álhírek első számú katalizátora kegyet gyakorol, legalábbis a holokauszttagadó posztokat már törölni fogják.
Kocsis: a választók „megkóstolták a Soros-kolbászt és nem ízlett nekik”
Jakab Péter pedig szerinte gyáva, mert nem találta ma a parlamentben.
Potápi: évről évre több pénzt ad a kormány a határon túli magyaroknak
Évről évre jelentősen bővülő források állnak rendelkezésre a határon túli magyarság támogatására –…
Tizenhárman megfertőződtek a Baross utcai idősotthon egyik telephelyén
Tizenegy lakó és két dolgozó koronavírustesztje lett pozitív.
Maruzsa: az őszi szünet majd kisöpri az iskolákból a vírust
Nincs szükség további intézkedésekre.
KDNP: a teljes baloldali ellenzék összefogása sem képes a választópolgárok megvezetésére
Simicskó István szerint bebizonyosodott, hogy az ellenzék még megvezetni sem tud.
A fideszes Koncz Zsófia nyerte a borsodi időközi választást
Bejött a választóknak a krumpli-, virág-, laptop- és tisztítószerosztás.
Bezárják a szlovákiai középiskolákat, áttérnek a távoktatásra
Az általános iskolásoknak pedig kötelezővé teszik az arcmaszkok viselését oktatás közben.
Halálra gázoltak egy rollerezőt a fővárosban
Egy busz ütötte el a férfit, a helyszínen meghalt.
Lakodalmakat szakítottak félbe a koszovói hatóságok a korlátozások megsértése miatt
Esküvőket szakítottak félbe és vendéglátóhelyeket zártak be a koszovói hatóságok a hétvégén, mivel a…
Nyolc kiló marihuánát találtak a rendőrök egy szegvári tanyán
Öt darab kannabiszmagot is lefüleltek.
21-en meghaltak, 1068-cal nőtt a fertőzöttek száma vasárnap reggelre
1252 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
Megszólalt Orbán arról, hogy mi várható a következő hetekben
Az iskolai őszi szünet például a szokott rendben várható.
Orbán Viktor is gratulált Radics Gigi kisbabájához
Tájékoztatta az énekesnőt, hogy egy egész ország osztozik a boldogságában.































