Karácsony „a Tóth-ügy a múlté” Gergely után újabb megalkuvók feküdtek le a NER-nek, de legalábbis sikerült megosztania a kormánynak a kirakatellenzéki összefogást: a Jobbik hétfőn bejelentette, hogy a homofób módosításokkal kiegészítve is megszavazza a fideszesek „pedofilellenes törvénycsomagját”.
A dolog szépséghibája, hogy a javaslat valódi célja nem a pedofilok keményebb büntetése, pláne nem az áldozatok védelme, hanem a pedofília összemosása a homoszexualitással, transzneműséggel, hogy a lerúgott agyú csőcseléknek újabb ellenséget kreáljanak.
A Jobbik a meghátrálás kapcsán az Alfahíren azt üzente: „Üdvözlünk minden szigorító kezdeményezésnek ami az ilyen jellegű bűncselekményeket súlyosabban kívánja szankcionálni. Politikai közösségünk konzekvensen követelte a pedofil ragadozók elleni kíméletlen fellépést és az ilyen bűncselekmények súlyosabb szankcionálását, azonban az Orbán vezette Fidesz még tárgysorozatba sem vette azokat.” Hozzátették, hogy
„miközben érezzük az egymáshoz nem köthető témák ravasz összemosását, a Jobbik konzekvensen kiáll a véleménye mellett és a módosítást minden hibája és említett csapda ellenére megszavazza”.
Azt ígérik, a választások után „ki fogjuk venni a törvényből a témaidegen, a Fidesz által szándékosan belecsempészett inkriminált részeket”.
Arról, hogy a putyini mintára készült homofób törvénnyel hogyan húzta csőbe az ellenzéket a kormány, Gulyás Márton írt ma a 444-en, hosszan érvelve amellett, hogy miért kellene az „ellenzéknek” bojkottálnia a végszavazást.