Az orvosi kamara azt kéri Káslertől, magyarázza el, mi történik
A kórházi ágyak ilyen mértékű kiürítése szerintük „egyáltalán nincs összhangban” az epidemiológiai adatokkal.
Kásler levélben toboroz magyar orvosokat Romániába
„A kormány mindig egész nemzetben gondolkodott.”
Kásler a járvány közepén kirúgta a székesfehérvári kórház igazgatóját
Az orvosok és szakdolgozók állítólag döbbenten fogadták a hírt.
Kásler bejelentette, megint kapnak egy kis béremelést a pedagógusok
Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, az intézkedés csaknem 170 ezer embert érint –…
Nyolcmilliót adott Edda-koncertre Kásler Miklós
Saját támogatási keretéből segítette az Edda márciusi koncertjének megvalósulását Kásler Miklós…
Kásler: Magyarország felkészült a koronavírusra
Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására – mesélte Kásler Miklós, az emberi…
Fordulat: minden 18 év alatti SMA-s beteg megkaphatja a Spiranza kezelést
Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény…
Gördeszkaparkokat épít a kormány a fiataloknak, hogy addig se mobilozzanak
Több mint félmilliárd forint értékben épül tíz görpark az Országos Görpark Program első ütemében –…
Hárommilliárdért vett villanyautókat a kormány a kórházaknak
Kormánytámogatással elektromos személyautókat vásároltak kórházaknak – újságolta el az emberi erőforrások…
Kásler: a ló szimbolikus szerepet tölt be a magyarság történetében
A hagyományőrzés egyik kulcsa, a ló szimbolikus a magyarság történetében és kultúrájában – mesélte az…
Kásler Miklós megmondta, mi az orvos-beteg közti viszony alapja
„Az orvos-beteg közti viszony alapja a bizalom és a remény; a bizalom abban, hogy az orvos felkészült és…
Kásler Miklós a tízparancsolat betartására és imádkozásra buzdított mindenkit
A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik…
Egymillió forinttal támogatta meg Szandi új lemezét Kásler Miklós
Nagy Szandi-rajongó lehet Kásler Miklós, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az emberi erőforrások…
Kásler elárulta, hogy a 21. század egészségügyét építik
Már csak 30 napot kell majd várnia a kezelésre egy daganatos betegnek.
Kásler szerint a betegek már érzékelik az átalakulás pozitív fejleményeit
Terjedelmes interjút közölt Kásler Miklóssal az Origo, az emberi erőforrások minisztere pedig nem győzte…
Elvérezhetett Kásler grandiózus egészségügyi reformcsomagja
Nem került még a kormány elé Kásler Miklós egészségügyi javaslatcsomagja, a Népszava szerint azért, mert túl…
Már csak 28 ezer beteg van várólistán, és térdprotézis-műtétre is csak 126 napot kell várni
Már „csupán” 28 ezer beteg van kórházi várólistán Magyarországon – újságolta Kásler Miklós. Az emberi…
Csak egy hipnotikus fotó Kásler Miklósról az óvodában
A retkes körmű miniszter a fogmosás fontosságát méltatta.
880 millióból kutatja a magyarságot Kásler Miklós intézete
Olyan dolgokat fognak kutatni, amikre eddig „a tudományos belterjesség ellenállása miatt nem volt lehetőség”.
Kásler: elképesztő, soha nem látott fejlesztések zajlanak
Mind a kultúra, mind az egészségügy és sport területén.
Kásler: jövő nyártól indul az egészségügyi gigabéremelés
Jövő júliusban kezdődik és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők…