Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Bűnügy

Őt keresik a józsefvárosi emberölés miatt

Fordulat: minden 18 év alatti SMA-s beteg megkaphatja a Spiranza kezelést

Harta ViktorHarta Viktor

Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez – jelentette be Kásler Miklós pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az emberi erőforrások minisztere ismertette, 2017 nyarán törzskönyvezték a Spinraza nevű készítményt, amelyet 2018 elejétől Magyarországon is alkalmaznak az SMA-nak nevezett, gerincvelői eredetű izomsorvadás kezelésére. A kormányzat 2018-ban egymilliárd forint többletforrást biztosított a kezelésekre, és még abban az évben 30, azóta pedig további 24 gyermek kapta meg a kezelést.

A gyógyszer forgalmazójával született megállapodás szerint minden, 18 év alatti gyermek hozzájuthat a jelenleg létező legkorszerűbb terápiához, vagyis további 12-15 gyermek kezelése kezdődhet meg hamarosan, és minden eddigi terápiát is folytatni lehet. Azok is részesülhetnek a kezelésben, akiknek a kérelmét eddig visszautasították.

Az érintettek a kedvező döntésekről szóló értesítéseket a jövő hét elején megkapják.

Hogy a lépéssel miért kellett megvárni, amíg két kisgyermeknél – Zenténél és Leventénél – is a lakosság adta össze a kezelésükhöz szükséges pénzt, azt nem tudni.

 

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Kásler magyarázott valamit az oltások hatékonyságáról

Kásler furcsa utasítást küldött a kórházak intenzív osztályainak

Kásler utasításba adta: hétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát COVID-osoknak kell fenntartani

„De legalább kormányozni tudnak”: elérte a 110 milliárd forintot a kórházak adóssága

Tisztítószer került a Szentkirályi ásványvizébe, ezt a szériát hívta vissza a gyártó

Mérgezés miatt kórházba került egy kiskorú a Hűvösvölgyi Gyermekotthonból, halálos dózisú gyógyszert találtak a vérében