Belföld

Magyar Péter újabb simlisséget gyanít, hatalmas patáliát csapott

Baleset

Súlyos baleset történt az Egis Gyógyszergyárban hétfő reggel

Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Kásler szerint a betegek már érzékelik az átalakulás pozitív fejleményeit

Terjedelmes interjút közölt Kásler Miklóssal az Origo, az emberi erőforrások minisztere pedig nem győzte fényezni a magyar egészségügyet.

A miniszter a propagandalapnak azt mondta, nyolc éve állítólag folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, 2010 óta 60 százalékkal mérséklődött a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok aránya. Ez idő alatt az itthon maradók fizetése pedig 2,5-szeresére emelkedett.

Kásler szerint az ápolónők esetében is jelentős emelések voltak és lesznek. A miniszter emlékeztetett rá, hogy a kormány ígérete szerint a következő időszakban, négy év alatt további 72 százalék lesz a béremelés mértéke, de ez vonatkozik a védőnőkre is, és vonatkozik a felsőfokú végzettségű, egészségügyben dolgozó emberekre is.

Elmondta, alapjaiban alakítják át az egészségügyi ellátórendszert, de hogy ez mikorra történik meg, arról az interjúban nincs szó. Azt viszont kijelentette, hogy

a pozitív változásokat már látja az orvostársadalom, és nagyon sok visszajelzést kap a minisztérium is a betegktől, akik állítólag szintén érzékelik már az átalakulás pozitív eredményeit.

Ez is érdekelhet:
Ismét indítványozták Czeglédy Csaba ellen a kényszerintézkedést

Kapcsolódó hírek

Lakott területre zuhant egy kisrepülőgép Dunakeszin – fotó

Ismét újabb esőre kell készülni, aztán nagyot fordul az időjárás

Kásler: Megtámadták a családokat, el akarják törölni a nemzeteket

Kásler furcsa utasítást küldött a kórházak intenzív osztályainak

Kásler: Érthetetlen, hogy ezt az emberek miért nem értik meg

Kásler magyarázott valamit az oltások hatékonyságáról

Kásler lovagkereszttel tüntette ki a Pesti Srácok propagandistáját

Tombol a negyedik hullám – Kásler Miklós újratemette báró Eötvös Józsefet

Kásler utasításba adta: hétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát COVID-osoknak kell fenntartani