Közlekedés

Kisiklott egy vonat reggel a Keletiben, a MÁV hallgat

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Bulvár

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét

Kásler: jövő nyártól indul az egészségügyi gigabéremelés

Jövő júliusban kezdődik és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők béremelése – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere péntek reggel az M1-en. A miniszter elmondta,

az összesen 72 százalékos bérfejlesztést ütemezetten, négy év alatt hajtják majd végre; jövő júliusban 8 százalékkal emelkedik az említettek bére.

A miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta azt is, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bére, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal.

A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.

Az M1 péntek reggeli műsorában Kásler Miklós kijelentette, az egészségügyi rendszert egyben kell kezelni, nem hatékony az a módszer, hogy egy-egy területet korrigálnak. „Tehát az egész kórházi rendszert és az egész egészségügyi ellátórendszert kell újraszervezni, átalakítani és a szemléletmódot is megváltoztatni” – hangsúlyozta a tárcavezető

Kórházi konszolidáció 55 milliárdból

Kásler Miklós előző nap arról beszélt, hogy 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat. A miniszter hozzátette, „előrehaladott állapotban” van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése.

A miniszter az MTI szerint közölte továbbá azt is, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és az öt nemzeti egészségprogramot.

Az alapellátással kapcsolatban Kásler Miklós elmondta, az alapvetés az, hogy a diagnózis szülessen meg már a háziorvosnál, aki az ellátás során használhatja a többi szakvizsgáját, és az elképzelés szerint tevékenységüket járási szinten fogják majd össze.

A diagnózishoz szükséges eszközöket a háziorvosok megkapják, és elektronikus úton lehetőség lesz a leleteket továbbküldeni. „Így nem a beteg utazik a kórházba, hanem a lelet” – mondta.

Kásler Miklós kiemelte, ezzel szorosan összefügg a sürgősségi ellátás átalakítása.

Ezen a területen bevezetik az úgynevezett triázsrendszert, amelyben három-öt percen belül elbírálják, hogy milyen szintű ellátásra van szükség. Ennek megfelelően küldik a pácienst a végleges ellátási helyre, ahol az érdemi ellátást tíz percen belül el kell kezdeni.

Szintén bevezetnék a sürgősségi ellátásban az alapellátási egységet, mert a sürgősségi osztályokat felkeresők közül sokan nem sürgősségi ellátási formára szorulnak – ismertette a miniszter.

Ez is érdekelhet:
4,7 milliárdot ver el a kormány az újabb plakátkampányra

Kásler furcsa utasítást küldött a kórházak intenzív osztályainak

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Kásler magyarázott valamit az oltások hatékonyságáról

Kásler utasításba adta: hétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát COVID-osoknak kell fenntartani

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Tombol a negyedik hullám – Kásler Miklós újratemette báró Eötvös Józsefet