Bűnügy
2779 cikk
Kiengedik VV Fanni feltételezett gyilkosát
Kiengedik az előzetes letartóztatásból B. Lászlót, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2017 novemberében megölte az egykori Való Világ-szereplőt, Novozánszki Fannit…
Bankot rabolt egy 81 éves férfi, hogy börtönbe dugják, mert nem tud megélni a nyugdíjából
Éles fegyvernek látszó légpisztollyal, mindenféle álcázás nélkül próbált kirabolni egy bankot egy 81 éves férfi az arizonai Tucsonban, mindezt azért, hogy…
Nem tett feltáró vallomást a Viking Sigyn hajóskapitánya
Folytatólagos kihallgatásai során továbbra sem tett feltáró jellegű vallomást a múlt heti dunai hajóbaleset körülményeiről a meggyanúsított hajóskapitány –…
Átvertek egy dél-koreai újságírót, aki a hajóbaleset miatt jött Budapestre
Pénzt csalt ki egy külföldi egy dél-koreai újságírótól, aki a Dunán történt baleset miatt tartózkodik Magyarországon. Az elkövetőt három nap alatt bíróság elé…
Agyonlőtték egy kisfiú kutyáját Vas megyében, majd a polgármester addig tagadott, amíg elé nem tették a tetemet
Megrázó történetről számolt be egy horvátzsidányi turisztikai központ tulajdonosa, Marton Ágoston nyilvános beszámolóját az Úgytudjuk.hu vette észre. Marton…
Elloptak egy 56 tonnás hidat Oroszországban
Elloptak egy 23 méter hosszú, 56 tonnás hidat Oroszországban, mely az Umba folyó felett ívelt – számolt be róla a hvg.hu az Independent nyomán. A hiányzó…
Meghalt a börtönben Szita Bence gyilkosa
Hosszan tartó súlyos betegség után meghalt B. József, akit 2014-ben ítélt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre a bíróság a 11 éves Szita Bence…
Megverte a hittérítőket egy részeg Toponáron, gyorsított eljárásban ítélték el
Gyorsított eljárásban bíróság elé állította a Kaposvári Járási Ügyészség azt a toponári férfit, aki májusban nem tudta kezelni indulatait, mikor hittérítők…
„Magyarul beszélj, te szarházi!” – videóra vették a tököli Tesco biztonsági őrét, aki egy földön fekvő ember fejét akarta szétverni
Néhány napja osztott meg a Facebookon valaki egy videót, amin az látszik, hogy a tököli Tesco biztonsági őrei egy földön fekvő embert fenyegetnek a…
Halálra késeltek egy férfit Nádasdladányban
Vérbe fagyva találtak rá az utcán.
Indítványozták a szállodahajó kapitányának letartóztatását
A meggyanúsított hajóskapitány letartóztatását indítványozta a szerdai dunai hajóbaleset miatt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – tudatta a Fővárási…
Megölte anyósát egy nő Polgárdiban
Egy 32 éves nő megölte anyósát Polgárdiban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A közlemény szerint péntek délután tett bejelentést egy…
Három lány 5 milliót lopott, majd három bőrönddel elmentek Debrecenbe shopingolni
De előtte még rápihentek egy hotelben.
591 ezer forint kártérítést ítéltek meg a „lúgos orvosnak”, miközben az áldozata még mindig vár a pénzére
Mikola István egykori egészségügyi miniszter lúggal támadó unokaöccsét megviselték a rossz börtönkörülmények.
Szekszárdi gyermekgyilkosság: újabb megrázó részletekről mesélt a gyászóló apa
Édesapja szerint tettestársa lehetett annak a 17 éves szekszárdi fiúnak, aki a gyanú szerint március elején elcsalta otthonról 6 éves lányát, majd brutális…
Elvittek több NAV-dolgozót, korrupciós ügyről lehet szó
Őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal három dolgozóját – hangzott el az M1 propagandacsatorna kedd esti Híradójában, miután az Index korábban már…
Baltával vágta fejbe iskolatársnőjét egy diák Oroszországban
Molotov-koktélt dobott egy osztályterembe, majd baltával fejbe vágta egy 12 éves iskolatársnőjét kedden egy 14 éves tanuló a Szaratov megyei Volszkban. A…
Kiengedhetik a börtönből az egyik olaszliszkai lincselőt
A 2006-os olaszliszkai lincselés miatt 17 évre ítélt elsőrendű vádlott feltételes szabadon bocsátásáról döntött a Szegedi Törvényszék. A férfi a Blikk szerint…
38 kölyökkutyát próbáltak becsempészni Rédicsnél borzalmas körülmények között
38, különböző fajtájú, néhány hetes kölyökkutyát próbált becsempészni két olasz férfi egy autó csomagtartójában a hétvégén Rédicsnél – közölte hétfőn a…
Hárman ölhették meg az újpesti vállalkozót, előzetesbe kerültek
Letartóztatta az újpesti autókereskedő megölésével gyanúsított három embert vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék. Azt…
90 éves bácsi szúrta le ivócimboráját Baranyában
Emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást egy kilencvenéves férfi ellen, aki életveszélyesen megszúrta vitapartnerét a Baranya megyei Székelyszabarban –…
Megtalálták egy gödörben az Újpestről eltűnt vállalkozót
Emberöléssel gyanúsítanak három férfit azzal összefüggésben, hogy eltűnt egy autókereskedő Újpestről több mint két hete – jelentette be a budapesti…
Bankvezető sikkasztott 22 milliót Ácson
A Komáromi Járási Ügyészség folytatólagos, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy ácsi bankfiókot vezető nő ellen, aki a gyanú szerint több…
Megerőszakoltak egy 11 éves fiút a tarhosi gyerekotthonban
Kék-zöld foltos duzzadt arccal vittek vissza a pszichiátriáról két hete egy 11 éves fiút a tarhosi gyermekotthonba – állítja a gyermek édesanyja, aki fotókat…
„Kannibálok közé került” – Életfogytiglant kaptak a zárkatársukat megkínzó, majd megölő szombathelyi rabok
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön első fokon, nem jogerősen azt a három férfit, aki módszeresen megkínozta,…
Kamudrogárusokat fogtak el Erzsébetvárosban
A rendőrök elfogtak két férfit, aki Budapest VII. kerületében úgynevezett drognak látszó port adott el – közölte honlapján csütörtök reggel a Budapesti…
Sokkoló részletek derültek ki a sólyi gyermekgyilkosságról
Vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy…
Meg akarták enni a kölyökkutyákat egy borsodi településen
Állatmaradványokat és élő kiskutyákat találtak a Bors szerint egy borsodi településen, ahol a felhizlalt ebeket étkezési célra tartották. A lap szerint az öt…
Brutális gyilkosság Hajdúhadházon: saját otthonában vert agyon egy idős férfit négy tizenéves
Még május 13-án 22 körül érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy két maszkos alak egy hajdúhadházi ingatlanban leütött egy 66 éves férfit, majd a feleségét…
Kamera rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak két gyereket egy kecskeméti zebrán
Hajszál híján tragédia történt Kecskeméten, amikor nem adott elsőbbséget két, zebrán átsétáló gyereknek egy autós. A rendőrség közlése szerint az esetet a…
Meghalt egy férfi a metróban a Nyugati pályaudvarnál
Meghalt egy ember a Nyugati pályaudvar metróállomáson csütörtök délelőtt, bűncselekmény gyanúja nem merült fel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.…