Redőnyszerelés közben elpusztítottak hat fecskefiókát Túrkevén

Útra hullott molnárfecskefiókát talált a napokba egy biciklis Túrkevén, mikor pedig leszállt, az út melletti füves területen további fiókákat talált, melyek közül hat elpusztult.

A rendőrség közleménye szerint az eset még június 29-én történt, és a Mezőtúri Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntett elkövetése miatt nyomoz az ügyben.

A rendőrök eljutottak egy 56 éves debreceni férfihez, aki a kihallgatás során elmondta, aznap délelőtt redőnyöket szerelt fel egy harmadik emeleti lakás ablakaira és teraszajtajára.

Úgy tudni, a redőnytokok felrakása miatt az ablakpárkány felső részén lévő fecskefészkeket levette, amikből a molnárfecske fiókák kiestek,

az apró állatokat pedig ezután lesöpörte az erkélyről.

Az ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte, a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére a napokban megküldte.

Menekíteni kellett az embereket a túrkevei strandról, tizennégyen kórházba kerültek
Azonnali hatállyal felfüggesztettek egy húsüzemet
Kigyulladt egy társasház hajnalban Túrkevén, egy ember bennégett
The Guardian: erőszakkal injekciózták be az egyik elfogott ukrán pénzszállítót
Robbantással fenyegettek meg egy fővárosi iskolát
Ittasan vezető fideszes politikust fogtak a rendőrök