Bűnügy

Fejbe lőtte magát egy férfi Budán, a szomszédok hallották a lövést

Baleset

Halálos ütközés Sorokpolány közelében, a vétlen sofőr vesztette életét

Kultúra

Ingyenesen nézhető három klasszikus magyar film a Filmión vasárnap estig

Halálra késeltek egy férfit nem sokkal ezelőtt Isaszegen

RövidenRöviden

Késelés történt Isaszegen csütörtök délután, a rendőrség egy férfit és egy nőt vett őrizetbe emberölés megalapozott gyanúja miatt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 32 éves nő és a 37 éves férfi csütörtökön délután egy isaszegi házban támadta meg a 31 éves helyi férfit.

Előbb a nő próbálta megszúrni a sértettet, aki ezután az udvarra menekült, majd ott végül a másik gyanúsított szúrta mellkason egy késsel. A sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, ahol később belehalt sérülésébe.

A Pest megyei rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd Isaszegen elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vételük mellett javasolják letartóztatásukat.

Ezek is érdekelhetnek

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Kisbajcson, egy nappal az esztergomi tragédia után

Halálos áldozatot követelt a tűz Isaszegen egy melléképületben

Orbán Viktor megszólalt az Esztergomban történt robbantás kapcsán

„8-10 métert repültek” a rendőrök a detonáció következtében – Megszólalt a TEK az esztergomi robbantásról

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek

Kezét-lábát letépte a vonat egy férfinak Gödöllőnél, többen rosszul lettek a látványtól