Kezét-lábát letépte a vonat egy férfinak Gödöllőnél, többen rosszul lettek a látványtól

Halálra gázolt egy férfit egy személyvonat Gödöllő és Isaszeg között a vasúti átjáróban, az Isaszegi úton csütörtökön, a tragédiát a Bors cikke szerint többen végignézték.

Egy szemtanú, aki épp hazafelé tartott, azt mondta, több autóssal együtt várakozott a tilos jelzésnél, hogy áthaladjon előttük a vonat. Ekkor figyelt fel egy nehezen mozgó férfira, aki szerinte olyan volt, mintha erősen bódult állapotban lenne. A férfi a leengedett sorompó és a tilos jelzés ellenére lépett a sínekre, amikor odaért a vonat. A szerelvény dudált és fékezett, azonban a baleset már elkerülhetetlen volt.

„Borzalmas látvány volt. Annyira gyorsan történt minden, hogy esélyünk se lett volna segíteni neki. Egy nagy koppanás, után már láttuk, hogy a vonat maga alatt görgeti szerencsétlent és pár méter múlva pedig kiköpi. Horrorisztikus látvány volt, mivel a férfinak letépte a kezeit meg a lábait”

– mesélte a lapnak a szemtanú, megjegyezve, többen rosszul lettek a látványtól, miután odamentek volna segíteni.

Az utasok végül mentesítő járattal folytathatták útjukat, a helyszínelés ideje alatt Isaszeg és Gödöllő között a vonatok csak egy vágányon közlekedtek.

Gázolt a vonat: káosz, kimaradó járatok a győri fővonalon

Gázolt a vonat Szentgotthárdnál: káosz, többszörös átszállások várnak az utasokra

MÁV: akadozik az online jegyértékesítés

Gázolt a vonat Nagykőrösön

Halálos tűz volt Zagyvarékason és Szegeden is

Égő kamion miatt áll a forgalom az M5-ös autópályán Szeged felé, Hernádnál