Bűnügy
2762 cikkTizenhét évre ítélték terrorcselekmények miatt Budaházy Györgyöt
Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék szerdán. Az elsőfokú, nem jogerős ítélet…
Árokba borult egy zsúfolt embercsempészfurgon Bácsalmásnál
Lesodródott és árokba borult egy román férfi által vezetett furgon hajnali két óra körül Bácsalmás területén. A rendőrség a honlapján azt írta, a balesetet…
Megölte, majd elásta élettársát egy férfi Nyírvasváron
Őrizetbe vettek a rendőrök egy nyírvasvári férfit, aki megölte élettársát, majd a holttestet elásta. A rendőrségre még péntek este érkezett a bejelentés, hogy…
Börtönre ítélték a férfit, aki nyakon szúrt egy utast a villamoson, mert szóvá tette, hogy nem jól viseli a maszkját
Első fokon 6 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki késsel támadt 2020 novemberében egy utasra az 1-es villamoson, miután az utas szóvá…
Elítélték a kormánypárti randalírozót, aki köpködve, gyalázkodva zavarta meg Márki-Zay Péter beszédét
Gyorsított eljárásban elítélte a bíróság azt a 62 éves férfit, aki még januárban egy sajtótájékoztatón szidalmazta a politikusokat, a gyűlésen részt vevőket…
Megölte élettársát, majd öngyilkos lett egy hajdúhadházi férfi
Megölte élettársát, majd öngyilkos lett egy hajdúhadházi férfi – tudatta a rendőrség vasárnap a honlapján. Szombat este a 48 éves férfi hajdúhadházi…
Holtan találtak két embert Bánrévén
Holtan találtak rá egy férfira és idős édesanyjára Bánrévén egy házban csütörtök délután. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu…
Leszúrtak egy idős nőt Borsodban
Leszúrtak egy idős nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Göncruszkán, a feltételezett elkövetőt elfogták. A megyei rendőr-főkapitányság hétfői közlése szerint a…
Elfogták a békéscsabai Fidesz-iroda kirakatát betörő férfit
Szombat délután elfogták a békéscsabai Fidesz-iroda kirakatát előző este betörő férfit – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap.…
Betörték a Fidesz-iroda kirakatát Békéscsabán
Péntek este betörték a Fidesz-iroda kirakatát egy üveggel Békéscsabán. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrségre szombat reggel…
Papokra támadt a gyászmisén egy részeg férfi Budapesten
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a budapesti XII. kerületben bekiabálásokkal zavart meg egy gyászmisét, majd a plébánosra és a káplánra támadt még január…
A 16 éves budapesti száguldozó azt állítja, agyba-főbe verték a rendőrök
Péntek hajnalban húsz rendőrautó üldözött Budapesten egy 16 éves száguldozót, aki jogosítvánnyal már csak életkora miatt sem rendelkezett, továbbá forgalommal…
Előállítottak egy debreceni orvost, mert hálapénzt fogadott el páciensétől
Egy debreceni orvost és betegét hallgatta ki a rendőrség vesztegetés gyanújával – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóügyelete szombaton.…
Két rendőrautónak is nekiment egy 16 éves, jogosítvány nélküli pilóta hajnalban Budapesten
Nekihajtott gépkocsival egy rendőrségi autónak, elsodorta a mellette álló rendőrt, majd újabb rendőrségi autóval ütközött egy jogosítvánnyal nem rendelkező 16…
Ló, kecske és disznó tetemét találták meg egy családi háznál Csepelen
Állatkínzás miatt állítottak elő a rendőrök egy házaspárt Budapest XXI. kerületében, miután több elpusztult és legyengült állatot találtak otthonukban –…
Menekülés közben elütötte az intézkedő rendőrt egy férfi Tatabányán
Elütötte az intézkedő rendőrt egy ellenőrzés elől menekülő 41 éves férfi Tatabányán még vasárnap hajnalban. A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint a…
Késsel követelt kölcsönt egy taxistól, gyorsított eljárásban ítélték el a férfit
Gyorsított eljárásban 2 év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy hete zsebkéssel nyomatékosítva kért kölcsön pénzt egy taxistól. A…
Halálra késeltek egy férfit Budapesten, hajtóvadászatot indítottak a tettes után
Megkéseltek egy férfit vasárnap este 21 óra 22 perckor Budapesten, egy XVI. kerületi utcán – közölte honlapján a rendőrség. A 39 éves férfit életveszélyes…
Valaki behatolt a budai Várnál lévő zárt rendőrségi területre, nagy erővel vonult ki a TEK
Lopás gyanújával, ismeretlen tettes ellen nyomoznak a budai Vár közelében zárt rendőrségi területre történt illegális behatolás ügyében – közölte az Országos…
Meghekkelték egy pécsi iskola elektronikus naplóját, nyomoz a rendőrség
Rendőrségi nyomozás indult egy pécsi belvárosi iskola elektronikus naplójának feltörése miatt – erősítette meg a Pécsi Újság keddi értesülését a Baranya Megyei…
Megkéseltek egy nőt egy ferencvárosi hotelben
A Telex olvasójának beszámolója szerint mentők álltak hétfő este a budapesti Hotel Swing előtt, ahonnan egy férfit bilincsben vittek el a rendőrök, míg egy…
Azonosították a fülöpi gyilkosság feltételezett elkövetőjét
Egy 38 éves helyi férfit gyanúsítanak a 70 éves nő megölésével.
Megöltek egy idős nőt Fülöpön
Holtan találtak egy hetvenéves nőt fülöpi otthonában még december 31-én délután. A police.hu közlése szerint a rendőrséget az egyik szomszéd értesítette, mert…
Poroltóval fújta le a vendégeket egy őrjöngő férfi Mészáros Lőrinc szállodájában
Egy 44 éves érdi férfi tűzriadót idézett elő, majd porral oltóval sorra lefújta az ajtót nyitó vendégeket a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó egerszalóki…
Megfojtotta a feleségét egy férfi Ököritófülpösön
Megfojtotta a feleségét, majd öngyilkos akart lenni egy férfi Ököritófülpösön – közölte a rendőrség szombaton a honlapján. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei…
Halálra késelte feleségét egy 22 éves férfi Jászladányban
Több késszúrással ölte meg fiatal feleségét egy 22 éves férfi Jászladányban december 30-án – közölte a rendőrség honlapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei…
Felfüggesztette a parlament a korrupcióval gyanúsított Völner Pál mentelmi jogát
Akár azonnal rács mögé is kerülhet, ha a hatóságok „úgy döntenek”.
Négy szarvassal ütközött a fideszes Hoppál Péter, egyik állat sem úszta meg
Az ATV Híradó értesülései szerint szarvasrudliba hajtott a baranyai Kémes határában Hoppál Péter fideszes parlamenti képviselő vasárnap késő este.…
83 milliót pakolhatott el Völner, a bukott fideszes nem vesz részt a mentelmi bizottság ülésén
Nem vesz részt az Országgyűlés mentelmi bizottságának hétfői ülésén a korrupciós ügyébe belebukott fideszes Völner Pál országgyűlési képviselő, a múlt héten…
Hasba szúrta, majd kórházba vitte élettársát egy 32 éves férfi Tatabányán
Elfogta a rendőrség azt a 32 éves férfit, aki vita közben hasba szúrta élettársát Tatabányán. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt…
Megütötték a magyar olimpikont, mert gyalogosokra dudált
Agresszív gyalogos támadt rá a nyári tokiói olimpián 50 kilométeres gyaloglásban tizenhetedikként célba érő Helebrandt Mátéra – számolt be a Blikk. A sportoló…
Egy órán belül négy nőt is leütött egy férfi Budapesten
A nyílt utcán, valamint egy bevásárlóközpont több üzletében támadt rájuk minden szó nélkül.