3 évig fogva tartottak, kiforgattak vagyonából egy idős asszonyt Siklóson

Egy társkeresőn szemelte ki 77 éves áldozatát a három elkövető, mindenét elszedték.

rendőrség, megkülönböztető jelzés

Kiforgatott vagyonából és csaknem három évig fogva tartott egy 77 éves nőt három ember – egy házaspár és az ismerősük – Siklóson, emiatt vádat emelt ellenük a Siklósi Járási Ügyészség.

A Baranya Megyei Főügyészség keddi közlése szerint a hasonló ügyek miatt korábban már elítélt vádlottak egyike internetes közösségi oldalakon, társkeresőkön regisztrálta magát, hogy országszerte ismerkedjen olyan emberekkel, akiket kihasználhatnak.

A 77 éves sértett társkereső oldalon került kapcsolatba az egyik vádlottal, majd üzenetváltások után a férfi Pécsre csábította, ahonnan társaival Siklósra vitték, majd iratait és telefonját elvették tőle.

A kisvárosban az idős nőt egy szobában helyezték el, és a lakást csak valamelyik vádlottal együtt hagyhatta el.

A vádlottak az asszonytól elvették a bankkártyáját, mintegy hárommillió forintot a számlájáról levettek és magukra fordítottak. Emellett a sértettel többször vetettek fel áruhitelt, amelyből különböző eszközöket vásároltak, több mint egymillió forint értékben. A vádlottak a nő lakását meghirdették, eladták, és a vételárat is eltették.

A fogvatartás alatt a vádlottak egyike néhányszor szexuálisan közeledett a sértetthez.

Az idős asszony többször próbált a vádlottaktól elszökni, akik azonban minden esetben felkutatták és visszavitték.

A közlemény szerint a vádlottak 2005 és 2009 között is abból éltek, hogy idős, koruknál fogva kiszolgáltatott személyeket vettek magukhoz, és elszedték a pénzüket. Az emiatt kiszabott büntetésekből nem sokkal a mostani eset előtt szabadultak.

A vádlottak ellen személyi szabadság aljas célból, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett megsértése, csalás, szeméremsértés és szexuális kényszerítés miatt emelt vádat az ügyészség.

Autó égett egy szénakazal tetején Siklóson

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Vérfürdő egy családi rendezvényen Lajosmizsén

Megölte az anyját, majd magával is végzett

Szétverte és felgyújtotta az ország legjobb buszmegállóját egy részeg drogos