Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Budapesten, egy strandon fogták el a férfit, akit az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözőként keresett

Az Egyesült Államokban 2007-ben társaival úgy rabolt ki egy párt, hogy beinjekciózták őket.

RövidenRöviden
Stefan Alexandru B. egy budapesti strandon, az elfogásakor.
Stefan Alexandru B. egy budapesti strandon, az elfogásakor. Fotó: police.hu

Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI, mert a gyanú szerint 2007-ben társaival vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön azt közölte: a gyanú szerint a rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta őket, majd befecskendezett nekik egy olyan szert, amelyről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását nagy összeghez kötötték. A sértettek számlavezető bankfiókjai azonban – korábbi hasonló esetekből tanulva – az atípusos átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatót itattak a sértettekkel, és az autójukkal elmenekültek.

Az elkövetőket azonosították, majd az FBI kérésére a New Haven-i bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Az NNI közleménye szerint a most elfogott Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözőként kereste. A szövetségi nyomozók 10 ezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős, magyar-román állampolgárságú férfit azonban 2007 óta hiába keresték a hatóságok.

Az ügyben akkor következett be fordulat, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodik. A borsodi rendőrök a férfi elfogására az NNI célkörözési osztályának segítségét kérték, a rajtaütés kedden történt.

A körözött férfi egy budapesti strandról távozott, amikor elfogták, majd előállították.

Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadásáról a bíróság dönt.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

A Kanári-szigeteken fogtak el egy emberölés kísérletével gyanúsított budapesti férfit

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Itt a bejelentés, elindul a főpolgármester-választáson Orbán korábbi államtitkára

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”