Megszólalt az ügyészség: 30 milliós „ajánlat” miatt vették őrizetbe az ORÖ elnökét

A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

agocs-janos
Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. Fotó: Facebook/Firosz

A gyanú szerint saját posztját adta volna át harmincmillió forintért a szerdán őrizetbe vett Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke.

Hivatali vesztegetés – hivatalos személy által elkövetett – elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az ORÖ elnökét a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Az elnök a megalapozott gyanú szerint 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy harmincmillió forint ellenében átadja nekik saját vezetői tisztségét – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön.

Az ajánlat lényege szerint 18 millió forint járt volna a lemondáskor, a fennmaradó 12 millió forintot pedig 2022 decemberéig kellett volna átadni.

Hozzátették: az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénz átadóját bízza meg és közreműködik az illető elnökké választásában.

A nyomozó ügyészség elrendelte a kisebbségi önkormányzati vezető őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozza letartóztatásának elrendelését. A kényszerintézkedésről pénteken dönt a bíróság – írták.

A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, panasszal élt az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen – közölték.

A szerdai bűnügyi akcióról az ügyészség két fotót is közzétett, az egyiken a megbilincselt gyanúsított látható, a másikon egy mappa, amelyben jelentős mennyiségű készpénz látható.

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek