Kiröhögik a kormány konzultációs plakátját, amin „szankciók” nevű bombával riogatnak
Elindult a legújabb „nemzeti konzultáció”, amivel a kormány ezúttal a rekord magas inflációról és a…
Orbán: elrettentő erejű hadsereg kell, ideje feléleszteni magunkban a katonaszellemet!
Nekünk, magyaroknak ütőképes, a békét garantálni tudó, elrettentő erejű hadsereg kell, mert „akinek nem lesz…
Nyílt levélben tette helyre a Facebookon hazudozó Deák Dánielt egykori osztályfőnöke
A tegnapi, pedagógusokért szervezett demonstráció után sem tud mással előállni a kormányoldal, mint hogy ezeket…
Orbán Viktor bejelentette, hogy nem ül ölbe tett kézzel
„Az infláció ellen harcolni kell. Egy év alatt megfelezzük a szankciós inflációt!” – kurjongatja Orbán…
Elfogtak egy kálozi férfit, akit emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak
Elfogtak egy kálozi férfit, akit nők szexuális kizsákmányolásával, valamint egy férfi fizikai…
„A tanárainkkal vagyunk” – Diákok szervezésében az oktatásért demonstráltak Budapesten
Diákok szervezésében az oktatásért és a tanárokért tüntettek pénteken Budapesten, a Belügyminisztérium…
Lakástűzben meghalt egy idős nő Mucsiban
Csütörtök kora délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, miszerint a Tolna megyei Mucsiban egy…
Nyerges vontató és vonat ütközött össze Ikladon – brutális fotók
Nyerges vontató és személyvonat ütközött egymásnak a Pest megyei Ikladon péntek reggel, a balesethez két…
Ingyen ad jogi segítséget a tanároknak a Társaság a Szabadságjogokért
„A Társaság a Szabadságjogokért ingyenes jogi segítséget nyújt azoknak a bátor pedagógusoknak, akiket a…
Videón, ahogy kizsebelnek egy alvó utast a 4-6-os villamoson
Eljárást indított a rendőrség egy budapesti férfi ellen, aki október elsején reggel a 4-6-os villamoson meglopta…
Újabb brutális rekord: 500 forint felett a font
Csütörtök délután negatív rekordot döntött a forint árfolyama immár az angol fonttal szemben is, 14.30-kor 500…
21-24 fokkal támad a hétvége, mutatjuk a friss időjárás előrejelzést
Nagyrészt napos, száraz idő várható a hét második felében. Az éjszakák továbbra is fagymentesek lesznek,…
DK: hazudott a kormány, nem halasztott fizetést kapott, hanem hitelt vett fel a Gazpromtól
A kormány nem halasztott fizetést kapott a Gazpromtól, hanem hitelt vett fel az orosz cégtől – állítja a…
Teljes körű uniós ellenőrzés alá vonták Magyarországot
Megállapították azt is, hogy Magyarországon nincsenek tisztességes választások.
Intenzívebb lesz az idei influenzaszezon, figyelmeztetnek a gyermekorvosok
Az elmúlt években a korlátozások, a kötelező maszkviselés miatt az influenzajárvány enyhébb volt, de idén az…
Magára akarta robbantani a lakását egy férfi Budapesten, tizenöt embert kellett kitelepíteni
Tizenöt ember életét veszélyeztette egy erzsébetvárosi férfi, aki a gyanú szerint felgyújtotta társasházi…
Elmegyógyintézetbe vitték az osztálytársát megkéselő budapesti középiskolást
A rendelkezésre álló adatok alapján a támadó tettét hosszas tervezés előzte meg.
„Elkeserítő, sehova nem vezető” – Puzsér keményen beleszállt a pedagógustüntetésbe
„Én annyira elkeserítőnek, és annyira sehova nem vezetőnek tartom ezt a koncertezést azon a demonstráción,…
Ügyészségi vizsgálat kellett, hogy örökbe fogadhassák nevelőszülei a kisfiút, a gyermekvédelem idegeneknek adta volna
Ügyészségi vizsgálat kellett ahhoz, hogy örökbe fogadhassák nevelőszülei azt a kisfiút, akit csecsemő kora…
Videóüzenetben szólt Polt Péter a magyarokhoz: a korrupció mértéke nem tér el az uniós átlagtól
A volt fideszes politikus elkészítette az ügyészség tevékenységéről szóló beszámolóját.
Kiégett egy kombájn Törökszentmiklósnál, tele napraforgómaggal
Kigyulladt, és teljes terjedelmében égett egy kombájn kedden délután Törökszentmiklós határában. A…
Felmérés: a Fidesz-szavazókat kevésbé zavarja az infláció és a drágulás
De már egyre több kormánypárti is észleli az árak villámtempójú emelkedését.
Koronavírus: megugrott az elhunytak száma, 12 636 új fertőzött az elmúlt hét mérlege
12 636 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak az elmúlt egy hét folyamán, ezzel a járvány kezdete óta 2 120…
Csecsemőt hagytak a Heim Pál Gyermekkórháznál, szép nevet kapott
„Hajnalban megszólalt a Madarász utcai Gyermekkórházunk babamentő inkubátorának csengője, babát helyeztek az…
Továbbra is romokban a forint, új mélyponton a dollárral szemben
Ma meglehet a 430 forintos euró is, ha ilyen ütemben megyünk előre (nem hátra).
Révfülöpi kettős tragédia: megdöbbentő fordulat, új bejelentést tett a rendőrség
A helyszíni adatok alapján megfojtotta 74 éves feleségét, majd magával is végzett az a 76 éves férfi, akinek…
Halálra gázoltak egy embert a budakalászi HÉV-megállóban
Tragikus baleset történt kedd délután Budakalászon, a HÉV-megállóban – tudta meg a Bors. A lap percekkel 16…
Azonnal, egy összegben kéri a Fidesz az összes uniós pénzt
Módosító javaslatokat adott be a Fidesz annak érdekében, hogy 2023-ban egy összegben az összes uniós forrást…
Orbán szerint Joe Biden túl messzire ment, Donald Trump a béke reménye
A magyar kormányfő úgy tudja, a békéhez Oroszországnak és az Egyesült Államoknak kell tárgyalnia.
„Idegesítette, hogy az állat férges”: agyonverte a kutyáját egy férfi Hajdú-Biharban, börtönbüntetést kapott érte
Állatkínzás bűntette miatt egy év két hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a…






























