Rálőtt utcán gyomláló szomszédasszonyára egy férfi Apostagon

Évek óta rossz viszonyban voltak, a bácsi most úgy döntött, megtorolja a sérelmeiket.

légpuska, légfegyver

Légpuskával karon lőtte kerti munkát végző 77 éves szomszédasszonyát egy 79 éves férfi Apostagonközölte megyei rendőr-főkapitányság szerdán.

A tájékoztatás szerint a férfi a kihallgatásakor azt mondta: szomszédjával évek óta rossz a viszonya, nem beszélnek egymással, a nőnek az ő élettársával is volt már konfliktusa, ezért döntött úgy, hogy megtorolja sérelmeiket. A férfi kedd délután légpuskával rálőtt az utcán gyomláló asszonyra, akit kórházba kellett vinni.

Az asszonynak a lőszer a karjába fúródott, azt csak operáció útján tudták eltávolítani.

A rendőrök a férfinél tartott házkutatás során a légpuska mellett egy pisztolyt is találtak, valamint csaknem 300 lőszert. Ezeket – mivel engedély nélkül tartotta magánál – lefoglalták.

A férfinak súlyos testi sértés mellett lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is felelnie kell – írták.

Frontális karambol Apostagnál, az egyik sofőr a helyszínen meghalt

Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Apostagnál

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

Fideszes vagy pap? Vádat emeltek egy férfival szemben, aki fiúgyermekekkel fajtalankodott

Mi történt? Szúrt sebekkel találták rá egy házaspárra Pacsán, a férfi meghalt

„Szájába lőtt gázpisztollyal” – szörnyű részletek derültek ki a Pécs közelében megölt nő ügyében