Halálos lakástűz volt Hódmezővásárhelyen

Lakástűzben meghalt egy ember Hódmezővásárhelyen
Tűzoltók dolgoznak egy kigyulladt ház oltásán Hódmezővásárhelyen, a Kölcsey utcában 2023. április 18-án. Fotó: MTI/Donka Ferenc

Holtan találtak egy embert Hódmezővásárhelyen, a Kölcsey utcában kedden reggel kigyulladt ház oltásakor – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Úgy tudni, egy 90 négyzetméteres lakóház gyulladt ki. A tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat, de a munkálatokat nehezítette, hogy az udvaron és a lakásban nagy mennyiségben papírhulladékot és egyéb tárgyakat halmoztak fel.

A tűzoltók az épület átvizsgálása közben egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. Az eset körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja.

Mi történt? Emberölés kísérlete miatt eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Megszólalt a rendőrség Szabó Zsolt halála kapcsán: visszautasítják a lázárista hódmezővásárhelyi szennylap vádaskodását
Lázár János tombol, miután a hozzá köthető szennylap lejárató cikke nyomán öngyilkos lett a rendőrkapitány
Magyar Péter: Eljutottunk odáig, amiről reméltük, hogy nem következik be
Meghalt a rendőr, akit társával elgázoltak a 8-as főúton
Rendőröket gázoltak el a 8-as főúton