Mi történt? Emberölés kísérlete miatt eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve

egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség pénteken azt közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly nyáron többször megöléssel fenyegette korábbi élettársát és az asszony lányát. A gyanúsított egyik este magához vett egy csákányt, majd azzal egykori párjához indult azért, hogy megölje őt. A háznál összetalálkozott volt élettársa egyik férfi ismerősével.

A gyanúsított a csákánnyal fejbe akarta vágni a férfit, azonban elvétette, így a nyelével találta el a fejét. A sértett férfi könnyebb sérülést szenvedett.

A férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A főügyészség a szökés-elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelt.

Megszólalt a rendőrség Szabó Zsolt halála kapcsán: visszautasítják a lázárista hódmezővásárhelyi szennylap vádaskodását

Lázár János tombol, miután a hozzá köthető szennylap lejárató cikke nyomán öngyilkos lett a rendőrkapitány

Magyar Péter: Eljutottunk odáig, amiről reméltük, hogy nem következik be

„Aljas propagandisták terrorizálják az országot” – Mécsesekkel emlékeztek a fideszesek által halálba kergetett rendőrkapitányra

Egy 22 éves férfit gyanúsítanak a szolnoki fiatal nő megölésével

Meggyilkoltak egy fiatal nőt Szolnokon