Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Felmentették a vagyonőrt, aki agyonverhetett egy hajléktalant egy kőbányai áruház parkolójában

Az eljárás közben két másik sértett is elhunyt, így bizonyítottság hiányában született felmentés.

Felmentették a vagyonőrt, aki agyonverhetett egy hajléktalant egy kőbányai áruház parkolójában
Fotó: police.hu

A Fővárosi Törvényszék hétfőn hozott ítéletével bizonyítottság hiányában felmentett egy vagyonőrként dolgozó férfit, akit halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, illetve védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádoltak.

A vád szerint a férfi 2020. augusztus 24-én este – járőrszolgálata során – gépkocsival megállt az egyik kőbányai élelmiszer-áruház hátsó parkolójánál, majd

egy teleszkópos fémbottal az ott tartózkodó, ittas állapotban lévő hajléktalan személyeket bántalmazta, illetve kiabálva távozásra szólította fel őket.

A sértettek többsége könnyebb, egyikük azonban életveszélyes sérülést is szenvedett, két hónappal később tüdőgyulladás okozta légzési elégtelenség miatt elhunyt.

A törvényszéki közlemény szerint a bíróság az indokolásban sorra vette azokat a nehézségeket és hiányosságokat, amelyek az eljárást végigkísérték és a felmentő ítélet megszületéséhez vezettek. A legfőbb nehézség a sértettek „rendelkezésre állásának hiánya” volt – állapították meg, jelezve, hogy a hajléktalanok felkutatása mindvégig akadályokba ütközött, ráadásul időközben két másik sértett is elhalálozott.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a tanúvallomások ellentmondásosak, több esetben önellentmondásosak is voltak, így például sem az elkövető személyleírása, sem pedig a bántalmazás egyéb körülményei nem voltak kétséget kizáróan tisztázottak.

A sértettek elhalálozását megelőzően a terhelttel való szembesítés is elmaradt, így a támadó kinézetéről csak egymástól igen eltérő tartalmú vallomások álltak a bíróság rendelkezésére – mutattak rá.

A tájékoztatásból kiderült továbbá, hogy a megtámadott férfiak szerint a támadás világosban, az áruház nyitvatartási idejében történt. A térfigyelő kamera felvételén azonban az látszódott, hogy a vádlott az autójával a bolt zárását követően érkezett a parkolóba, amikor már sötét volt.

A törvényszék közlése szerint a bíróság az ítéleti tényállásban megállapította, hogy a terhelt az élelmiszerbolt zárását követően érkezett meg annak parkolójába, ahol miután segélykiáltást hallott, keresni kezdte a hangoskodókat. Ekkor találkozott a bántalmazott hajléktalan társasággal, akikkel szóváltásba keveredett, majd távozásra szólította fel őket. A vádlott és a sértettek között kialakult lökdösődés közben a terhelt az egyik személyt megrúgta. Ezt követően a vádlott a gépkocsijával áthajtott az áruház mellett lévő benzinkútra – ismertették.

A vádlott bűnössége nem volt kétséget kizáróan megállapítható, ezért a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette őt a terhére rótt bűncselekmények vádja alól – áll a közleményben, amely arra is kitért, hogy az ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása miatt, a vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.