Hollik István 11-szer ismételte el mai közleményében, hogy dollár, és 5-ször, hogy gurul

Ezzel valószínűleg új rekord született a „guruló dollárok” témájú kormányzati papagájkodásban.

Hollik István
Hollik István KDNP-s képviselő interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 7-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nem egyszeri, hanem folyamatosan működő dollárhálózattól nagy ütemben gurulnak a dollárok a baloldalhoz – magyarázta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott szombati videónyilatkozatában.

Hollik István közölte: „kezdetben azt gondolhattuk, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása egyszeri dolog volt”. Mára azonban egyértelművé kezd válni, hogy folyamatosan működő dollárhálózatról van szó, ahol a „mai napig nagy ütemben gurulnak a dollárok a baloldalhoz és a dollármédiához egyaránt”!

A Nemzetbiztonsági Bizottságnak bemutatott, nyilvánosságra hozott jelentés, valamint a sajtóban megjelent információk mind abba az irányba mutatnak, hogy a dollárok több csatornán keresztül is gurulnak annak érdekében, hogy a magyar politikát befolyásolják – mondta.

Azzal is riogatott: a dollárbaloldal bukott miniszterelnökjelöltje, Márki-Zay Péter is megerősítette több nyilatkozatában, hogy a „dollárokból van még, az messze nem fogyott el”.

Hollik István szerint „nagyon úgy néz ki”, hogy több dollár gurult be a választások óta, mint azok előtt összesen. Pedig tudjuk, hogy az sem volt kevés, 4 milliárd forint – jegyezte meg.

Megfogalmazása szerint ugyanakkor egyre többet tudunk a guruló dollárok ügyében: ismerjük azokat, akiknek a zsebébe kerültek, és ismernek néhányat a finanszírozók közül is. A pénz nagyobb részéről még mindig nem tudjuk, hogy honnan érkezett – méltatlankodott,

mindent elrontva végül ezzel az „érkezett” szóval, hiszen eddig arról beszélt, hogy gurult.

Nagy bejelentés: „Jön a nyugdíj!”

Orbán nekiment Ukrajnának: ez nyílt hadüzent

Lopnak: 374 médiumban hirdette a nem létező Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt a kormány

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Szorul a hurok: Brüsszel kemény üzenetet küldött a kormánynak

Fotót hamisított a fideszes, majd miután lebukott, törölte (róla az AI-vízjelet)