Kiderült, mi okozhatta a kisfiú halálát, akinek holttestét egy csomagtartóban találták meg Nyíregyházán

Az ügyészség szerint nevelőanyja két napig autózott a gyerek holttestével Nyíregyházán és környékén.

nyiregyhaza-auto
Az autó, amelyben megtalálták a gyermekeket. Fotó: RTL.hu

Gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves nőt annak a kétéves gyereknek a halálával kapcsolatban, akinek a holttestét egy autó csomagtartójában találták meg szombaton Nyíregyházán.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte, a halált okozó, segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indított büntetőeljárásban a helybéli nő nem tett vallomást a terhére rótt bűncselekménnyel összefüggésben. Az eljárás idején szabadlábon védekezhet.

A nyomozó hatóság vizsgálja más bűncselekmény megvalósulását is.

Két napig autózott a halott gyermekkel

A megyei főügyészség a Telex megkeresésére részleteket is közölt az esetről. Eszerint a gyanúsított nevelőszülő 2023. január 13-a óta volt nevelőszülője a kétéves kisfiúnak. Április 12-én este megetette a gyereket, aki azonban félrenyelt, és megfulladt a lakásban. A nő orvosi vagy egyéb segítséget nem kért.

„Másnap hajnalban a nő az elhunyt gyermeket betette a gépkocsija csomagtartójába, míg annak másfél éves húgát a gyermekülésbe ültette, majd két napig Nyíregyházán és környékén autózott. 2023. április 15-én a hajnali órákban a nő férje és apósa találtak rá a város határában, majd bekísérték a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra”

– írta a lapnak dr. Szilágyi László főügyészségi csoportvezető ügyész.

A Blikknek a kisfiú vér szerinti nagymamája nyilatkozott. Azt mondta, nagyon sajnálja, hogy olyan körülmények között élnek, hogy abban nem tudták felnevelni a kisfiút.

„Az volt a tervünk, hogy egyszer majd újra egy család leszünk, és a lányunk nevelheti fel a saját gyerekét, sajnos ez már lehetetlen. Most az a legrosszabb, hogy nem lehetek a lányommal, nem támogathatom a lelkét, csak távolról, telefonon. Ezért is vettem kézbe a gyermek temetésének ügyét, de ehhez is segítségre lesz szükségünk, hogy méltón kísérhessük el utolsó útjára az unokámat”

– mondta.

Halálra gázolt a vonat egy embert Nyíregyházán

Borzalmas tragédia: halálra forrázta magát a fürdőkádban egy idős nő Nyíregyházán

Brutális erőszakoló, verekedő „családapa” ellen emeltek vádat Nyíregyházán

Tragikus motorbaleset Nyíregyházán, meghalt egy 16 éves fiatal

Megharaptak egy rendőrt Mátészalkán

Mi történt? Elvittek egy vezető ügyészt