Baleset

Ketten meghaltak frontális ütközésben a 22-es főúton

Ketten meghaltak a 22-es főúton Balassagyarmat és Őrhalom között, amikor két gépkocsi frontálisan…

Bűnügy

Meggyilkoltak egy idős nőt a tévéjéért Jánoshalmán

Holtan talált egy idős nőt a szomszédja a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán vasárnap hajnalban, egy férfit, akit…

Időjárás

Berobban a nyár: 36 fokkal érkezik az év első kánikulája

Fokozódik a meleg, sok lesz a napsütés, de záporok, zivatarok is jöhetnek a jövő héten.

Kultúra

Tóth Gabi lett az év női előadója, az Ismerős Arcok az év zenekara az állami propagandamédiánál

Hetedik alkalommal adták át a Petőfi zenei díjakat szombaton, idén kilenc kategóriában ismerték el az…

Baleset

Rosszul lett, meghalt egy utas a debreceni vonaton

Rosszul lett egy utas a Füzesabonyból Debrecenbe tartó személyvonaton vasárnap reggel – derült ki a Mávinform…

Baleset

Holttestet húztak ki a rendőrök a Balatonból

Drón segítségével találták meg az eltűnt férfit.

Belföld

Lázár János megfenyegette a hódmezővásárhelyieket, Márki-Zay szerint le kell mondania

A ruszki- és kínai-bérenc kormány minisztere szerint Márki-Zay „idegen érdekeket szolgál”.

Bűnügy

Százmillió forintot érő kábítószert találtak Szigetszentmiklóson

Százmillió forintot érő kábítószert foglalt le a rendőrség Szigetszentmiklóson – közölte a Pest Vármegyei…

Bűnügy

Ügetői merénylet: húsz év fegyházra ítélték Portik Tamást

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte Portik Tamást az 1996-os ügetői merénylet és gyermekkori barátjának…

Bűnügy

Emberrablással akarta behajtani a tartozást két férfi Nógrádban

Emberrablás bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség két férfi ellen, akik egy…

Gazdaság

Félmilliós fizetésre vágynak a pályakezdők

Jelentősen emelkedtek a fiatalok fizetési igényei tavalyhoz képest. Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350…

Baleset

Kigyulladt egy kamion Derecskénél, lezárták az M35-ös autópályát

Kigyulladt egy kamion péntek hajnalban az M35-ös autópályán, az M4-es autópálya felé vezető oldalon, Derecske…

Belföld

Orbán Viktor bemondta a rádiójában, hogy a Soros-birodalom ellentámadásba lendült

A kötelező migránskvótáról szóló döntéssel, úgy tűnik, a „Soros-birodalom visszavágott és egy…

Külföld

Hullarablás miatt emeltek vádat a Harvard Egyetem halottasházának volt igazgatója ellen

Hullarablás és halottak testrészeivel való kereskedés miatt emeltek vádat öt ember, köztük a Harvard Egyetem…

Külföld

Az EU válságtanácskozásra hívja Brüsszelbe Szerbia és Koszovó vezetőit

Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő válságtanácskozásra hívja jövő…

Bulvár

Lagzi Lajcsi mondani akar valamit

Kérvényt nyújtott be az illetékeseknél a börtönbüntetését töltő Galambos Lajos, hogy nyilatkozhasson általa…

Belföld

Orbán Viktor Albániába utazik

Szijjártó Péter külügyminiszter, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is elkíséri.

Időjárás

Komoly kánikula érkezik, már látszik a jövő hét időjárása

Csütörtök a nyár eddigi legmelegebb napjának ígérkezik.

Bűnügy

Gyomorforgató: ötéves kislányt molesztált egy 78 éves idős férfi Miskolcon

Hat év szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy idős helyi férfit, aki szexuálisan közeledett a…

Belföld

A Fidesz szerint Gyurcsányék veszélyeztetik a magyarok munkahelyét és bérét

Dobrev béremelési csomagot jelentett be, a Fidesz válaszul úgy értékelt: háború, migránsok, összeomlás.

Bűnügy

Több mint kétszáz kilogramm mohát lopott két férfi Bódvaszilason

Több mint kétszáz kilogramm mohát lopott két férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilas…

Bűnügy

Előállítottak egy nőt, aki a gyanú szerint kilőtt egy ablakból a IX. kerületben

Előállítottak egy nőt, aki a gyanú szerint kilőtt egy ablakból Budapesten, a IX. kerületi Börzsöny utcában…

Belföld

A KRÉTA-rendszerben üzenik a szülőknek, hogy vegyenek magyar állampapírt

Innen már csak egy lépés, hogy a „baloldal háborúpárti” reklámok is ott fognak futni.

Sport

Meghalt a 31 éves, tízszeres magyar bajnok motokrosszos

Szvoboda Bence a cseh bajnokság vasárnapi futamán szenvedett fejsérülést.

Baleset

Kiugrott a tizedik emeletről egy nő Mosonmagyaróváron

Kiugrott egy nő egy mosonmagyaróvári 10 emeltes panelház ablakból még kedden – írja a Móvár Press. A lap…

Gazdaság

Bödőcs: Origó, Index vagy ATV lesz a Libriből középhosszúrövid távon?

Bödőcs Tibor humorista a Facebook-oldalán reagált arra a tegnapi hírre, miszerint az Orbán Balázs kuratóriumi…

Baleset

Halálos baleset történt Kóka közelében

Egy sülysápi nő az autójával ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávba.