Szlávik: egyre több a fertőzött, de kórházba csak kevesen kerülnek
Egyre több a fertőzött, de kórházba csak kevesen kerülnek koronavírus miatt, általában néhány nap alatt túl…
Egyre több a fertőzött, de kórházba csak kevesen kerülnek koronavírus miatt, általában néhány nap alatt túl…
Most, hogy vége a választásnak és a háborús médiazaj is csillapodik, időszerű lehet egy újabb COVID-hullám.
Várhatóan át fogja venni a klasszikus omikron helyét a lopakodó omikron!
Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba,…
Rusvai Miklós azonban beelőzte, ő már tegnap az ATV-nek ötödik hullámot prognosztizált.
Novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.
Míg az eddigi variánsok esetében a fertőzött egy-két embernek adta tovább a betegséget, a delta esetében ez a szám három-öt.
De annak, aki be van oltva, nem kell jobban félni a delta-mutánstól sem.
Néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai…
Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, ez nem azt jelenti, hogy a védekezést „el kell engednünk”; a brit…
Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor…
A férfi szerint esetleg április közepén, végén kezdhet csökkenni a vírus terjedése.
Az oltásokkal és a járványügyi intézkedésekkel le fogjuk győzni mindegyik mutáns vírusvariánst – jósolta a…
De az még nem világos, hogy mennyi ideig véd, ha valaki átesett a fertőzésen.
Még nem látni a tetőzést, egyre gyakoribb, hogy olyan fiatalok kerülnek kórházba, akiknek nincsen alapbetegségük.
A Dél-pesti kórházban gyakorlatilag már nincs szabad ágy a koronavírusos betegek számára.
Egyre többen fertőződnek meg, és kerülnek kórházba.
Szerinte komolyabbra kellene venni a karantént.
Sajnos ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint fenntartani a korlátozásokat.
Az a lényeg, hogy nagyon sok ember nagyon gyorsan beoltassa magát.
A főorvos mindenkit sürget, hogy igyekezzen minél hamarabb beoltatni magát.
A 18 éven aluliaknál még vizsgálják, hogy mennyire hatékony a koronavírus elleni védőoltás.
A szakember szerint ahogy telik az idő, egyre többen szeretnék beoltatni magukat.
Azt is mondta ugyanakkor, hogy a vírus valószínűleg nem tűnik majd el azonnal.
A vakcinát Szlávik János infektológus főorvos adta be.
Fontos tudnivalókat ismertetett a főorvos.
Most kell vigyázni azért, hogy a tavasz sokkal jobban telhessen – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos…
„Tudomásul kell venni, hogy ez a karácsony nem olyan, mint a korábbiak.”
A következő időszakban még emelkedhet a fertőzöttek és halottak száma.
Ezért ismertetni kell az emberekkel, hogyan hatnak a védőoltások.
Naponta négy-ötezer az új fertőzöttek száma.
Senki nem tudja, meddig emelkedik még az esetszám.