Szlávik azt mondta, egyre többen szeretnék beoltatni magukat

A 18 éven aluliaknál még vizsgálják, hogy mennyire hatékony a koronavírus elleni védőoltás.

Szlávik János
Fotó: koronavirus.gov.hu

Egyre többen szeretnék beoltatni magukat – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című propagandaműsorában.

Jelenleg vizsgálják, hogy a 18 éven aluliaknál mennyire hatékony a koronavírus elleni védőoltás, de még eltarthat egy ideig, amíg eredmény születik – mondta Szlávik János annak kapcsán, hogy a vakcinát gyorsan fejlesztették ki, ezért nem volt idő például arra, hogy a gyerekeknél megvizsgálják a hatékonyságát. Bár már tartanak az erre irányuló vizsgálatok, csak a következő hónapokban, években születhet döntés arról, mi lesz a gyerekek oltásával – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a gyerekeknél ritkán okoz a koronavírus súlyos megbetegedést, de előfordul, ezért a teljes immunitáshoz meg kell fontolni a gyermekek oltását is.

A főorvos úgy tudja, az emberek egyre inkább szeretnék beoltatni magukat, és szerinte a következő időszakban emelkedik majd az oltási hajlandóság, ha a lakosság azt látja, hogy a már beoltottaknál nem lépnek fel súlyos mellékhatások.

Takács Péter: mentőállomások és kórházak felújítását gátolja a Tisza Párt és Brüsszel

Akkora a baj az egészségügyben, hogy már szakdolgozókra testálnak orvosi feladatokat

Mit titkolnak? Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Navracsicsné nyilvános Facebook-kommentben savazza a férjét

Súlyos számok szivároghattak ki Magyar Péterhez