Szlávik János: Egészen biztos, hogy valamit tenni kell, ha tovább romlik a helyzet

Novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Szlávik János
Fotó: koronavirus.gov.hu

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1-en.

A koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány – idézte Szlávikot az MTI. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést. Ráadásul az oltással – 80-90 százalékban – meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta,

„egészen biztos, hogy valamit tenni kell”.

A járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették – tette hozzá.

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Levideózták a Péterfyben nyargaló csótányfalkát, miután a kormányszóvivő letagadta

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén