Bulvár

Koronavírussal vitték kórházba Sas Józsefet

A Blikk információi szerint koronavírus-fertőzéssel kórházba került a 82 éves Sas József. A lap otthonában…

Bulvár

Itt a bejelentés, 2021-ben is lesz Házasodna a gazda

Folytatódik az RTL Klub nagy sikerű gumicsizmás swinger klubja, vagy ahogy a csatorna közleménye fogalmaz: idén…

Bulvár

Szájernek, Szijjártónak és Müller Cecíliának is üzent újévi köszöntőjében a Dumaszínház

Lengyel Tamás és egy iszákos jeltolmácsnő kíséretében érkezett meg a Dumaszínház újévi köszöntője, amely…

Bulvár

Egy Walesben élő magyar orvost is kitüntetett Erzsébet királynő

Tapasztalatszerzés céljából utazott ki Liverpoolba dolgozni, majd ott ragadt, miután Pécsen nem kellett.

Bulvár

Édesanyját is felhívta a megkéselt rendőr, akinek először azt mondta: meg fog halni

Saját lábán ment le a 6. emeletről, a támadás minden pillanatára emlékszik.

Bulvár

Bödőcs: a pufi Rambó játssza a katonásat

Szilveszteri különszám helyett idén egy kecskeméti fellépésének részletét osztotta meg Bödőcs Tibor…

Bulvár

Világítótoronyba kapaszkodva találtak meg egy férfit, miután hajója partra sodródott

2,5 kilométert úszott, mire elért egy világítótoronyig, közben két hajó is elment mellette.

Bulvár

Életveszély: száguldó autósokat ijesztgetett egy férfi a 4-es főúton

Hajmeresztő videó került fel a YouTube-ra még hétfőn, melyen azt látni, hogy egy férfi a 4-es főút külső…

Bulvár

Blikk: drogozott, és egy szektába is beállt az Újpesten rendőrt késelő férfi

Két golyóval a testében még üldözőbe vette a rendőrnőt, aki rálőtt.

Bulvár

Elvitték az ötös lottó főnyereményét

Valaki ma közel 4 milliárd forinttal lett gazdagabb.

Bulvár

Több százan kísérték utolsó útjára Kis Grófo édesapját

Hatalmas tömeg, négylovas hintó és cigányzene kísérte utolsó útjára szombaton a szolnoki temetőben Grófot.…

Bulvár

Ő nyerte a 2020-as Konyhafőnök VIP-t

A zsűri döntése alapján az RTL-en futó, 2020-as A Konyhafőnök VIP fináléjának győztese Feke Pál lett, aki a…

Bulvár

907-ben már fakereszt előtt imádkoztak a lufiarcú ősmagyarok a Magyarságkutató Intézet filmje szerint

Pusztító videoklip készült A pozsonyi csata című „animációs dokumentumfilm” főcímdalához, aminek már a…

Bulvár

Ők A Konyhafőnök VIP dobogósai

Legközelebb már a top 3 küzd a fináléba jutásért.

Bulvár

Két héttel a szülés után koronavírusban elhunyt egy 29 éves Vas megyei nő

A nehéz helyzetbe került apa és kisfia támogatására gyűjtés indult.

Bulvár

Megvan, mikor indul az RTL Klub új sorozata, a Keresztanyu

Gálvölgyi János, Nagy Feró és Ganxsta Zolee is szerepel benne.

Bulvár

A Barátok közt forgatásáról került kórházba Rékasi Károly

Három hétig volt karanténban Rékasi Károly, miután megfertőződött az új típusú koronavírussal. Vele egy…

Bulvár

Megvan a Dancing with the Stars győztese

Elképesztő izgalmak után kiderült, hogy melyik páros nyerte meg a Dancing with the Stars első magyarországi…

Bulvár

Elbúcsúztatták Balázs Fecót

Semjén Zsolt arról beszélt, hogy Balázs Fecó lelkisége közel állt Assisi Szent Ferencéhez.

Bulvár

Galla Miklós fanszőrzetét mutogatja a Facebookon: „Nagyon élvezem, hogy láthatjátok”

Valami nagyon elpattant Galla Miklósnál, a letűnt korok VV Alekoszba oltott Szájer Józsefe hónapok óta azzal…

Bulvár

Rendőrök vitték el Gődény Györgyöt hajnalban a lakásáról

Házkutatást tartottak és dokumentumokat is lefoglaltak.

Bulvár

Ételfutárnak állt Bódi Guszti

Mint mondta, unokájával akár 9-10 órát is az utcán töltenek, de addig is együtt vannak.

Bulvár

Bangó Margit is elkapta a koronavírust

A Borsnak mesélte el Bangó Margit, hogy őt is megfertőzte a koronavírus, de szerencsére már kilábalt a…

Bulvár

Pataky Attila még mindig szenved a koronavírus miatt

„Élem az életem, amennyire ezt életnek lehet nevezni.”

Bulvár

Hajdú Pétert másfél év börtönbüntetésre ítélték, négy évre felfüggesztve

280 millió forintos kárt okozott az állami költségvetésnek, de már megfizette a kárt.

Bulvár

A Banán az Álarcos énekes győztese, kiderült, kit rejtett az utolsó három maszk

Az RTL-en futó Álarcos énekes vasárnapi fináléjában a Banán lett a végső leleplezett, ezzel ő a második…

Bulvár

Orbitális balhé tört ki a Való Világ villában, repkedtek a poharak

Hatalmas veszekedés kerekedett a Való Világban, kis híján egymásnak estek a játékosok a legutóbbi buli…

Bulvár

Meghalt Pécsi Ildikó

80 éves volt a Kossuth-díjas színművész.