Belföld
10571 cikk
Eltüntették a junckeres plakátokat Weber lehetséges útvonala mellől
Kedden Magyarországra érkezett az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber, a fővárosba vezető útja mellett pedig varázsütésre eltűntek az EU ellen uszító,…
Palkovics László is röhejesen olcsón bérelhet lakást a Várban
Alig több mint 30 ezer forintot fizethet havonta egy 63 négyzetméteres lakásért Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budai Várnegyedben,…
Kásler szerint a betegek már érzékelik az átalakulás pozitív fejleményeit
Terjedelmes interjút közölt Kásler Miklóssal az Origo, az emberi erőforrások minisztere pedig nem győzte fényezni a magyar egészségügyet. A miniszter a…
2,6 millióra emelkedett Kövér László fizetése
Egy tavaly elfogadott törvény szerint március elsejével automatikusan emelkedett a parlamenti képviselők fizetése, Kövér Lászlóé ráadásul annyit, hogy bruttója…
Kedden tárgyal egymással Orbán és Weber Budapesten
Kedden jön Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője Orbán Viktorhoz elbeszélgetésre, bár az MTI mindezt úgy fordítja, hogy „Orbán…
A felnevelt gyermekek száma is beleszámítana a nyugdíjba
40 százalékkal megvágnák a gyermektelenek nyugdíját Matolcsyék – írtuk korábban ugyanitt a hvg.hu nyomán, a lap cikke azonban álhírnek bizonyult, vagyis nem…
Orbán Viktor gratulált az MSZP elnökének kisbabájához
Szoci baba is baba.
Orbán Lengyelországban dicsérte a NATO-t
Felértékelődik a NATO szerepe, mert Európa biztonsága ma törékeny lábakon áll – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a lengyelországi Wesolában, ahol…
Újabb sztrájk jöhet a Hankooknál
A vasárnap hajnali bértárgyalások eredménytelensége miatt hétfőn éjféltől újabb sztrájk várható a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gumigyárában –…
Kocsis Máté szerint Brüsszel megbukott egy fontos kérdésben
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt: a brüsszeli migrációs és határvédelmi politika megbukott.…
Manfred Weber Budapestre jön, hogy rendre utasítsa Orbánt
Budapesti találkozót kezdeményez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője és EP-választási…
Nagy ellenzéki tüntetés lesz március 15-én
Azt hirdetik, ez az „ellenállás éve” lesz.
Lengyelországból hív erősítést március 15-ei beszédéhez Orbán Viktor
A lengyel kormányfő lesz az előzenekar.
Álhír terjed a neten Orbán Viktorról, ezrek dőltek be neki
Kamuhír megosztására buzdít egy álhír-oldal – figyelmeztet a hvg.hu. A cikk arról szól, hogy Orbán Viktor miniszterelnök állítólag öntelt hangvételű…
Bálint gazdát is díjazták az MSZP nőnapi(!) rendezvényén
Az MSZP nőtagozatának elnöke, országgyűlési képviselője szerint Orbán Viktor miniszterelnök kettészakította az országot, mert van egy olyan ország is, ahol nem…
Varsóba utazik Orbán Viktor
Benkő Tibor honvédelmi miniszter társaságában vasárnap Lengyelországba utazik Orbán Viktor, ahol cseh, szlovák és lengyel partnereikkel közösen ünneplik a…
Bekeményít a rendőrség az utakon, ezekre figyelj a következő napokban
Március 11–17. között a rendőség fokozottan ellenőrzi Magyarország közútjain a passzív biztonsági eszközök használatát – figyelmeztet a police.hu. E szerint a…
Engedett az MTA a kormány nyomásának, kiszervezik a kutatóintézeteket
Közös szándéknyilatkozatot írt alá Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, melyben az áll, hogy egyben maradhat a…
Újabb 1 milliárd forintot kapott a felcsúti focialapítvány
Több mint egymilliárd forint TAO-pénz érkezhetett a napokban a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz – írja az Mfor.hu, megjegyezve, hogy az MLSZ az…
Gusztustalan kommentekben gyalázzák a momentumos Cseh Katalint
Nőnap alkalmából olvasott fel egy durva, korhatáros kommentválogatást Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője, bemutatván, milyen hozzászólásokban gyalázzák…
Gyurcsány drámai nőnapi videót posztolt, de egy macska széttrollkodta
„Nehéz ma nőnek lenni”, mondta Ferenc.
Orbán zsebre dugott kézzel köszöntötte a nőket
Március 8-a még a Fideszben is nőnap, a miniszterelnök pedig szokásos alakzatában, egyik kezével a zsebében matatva köszöntötte a hölgyeket. A Facebookra…
Tudatmegszállást, világkormányzást vizionált Kövér László
Kövér László szerint napjainkban „az alávetésre és kifosztásra szánt” Európa ellen egy újszerű hadviselés folyik, amelyben nem a területet, hanem a tudatot…
Közös nőnapi videót készítettek az ellenzéki politikusok
„Egyszerre vagyunk nők, társak, feleségek, anyák és parlamenti képviselők. Mi már tudjuk, hogy milyen az, ha egyenrangú partnerként kezelnek minket. Ezt…
Bepisált kutyaként ábrázolta Orbánt az Economist karikaturistája
Erős kritikát kapott a világ egyik legnevesebb gazdasági lapjától.
Orbán: megtámadtak a bevándorláspárti politikusok
Két napja még arról beszélt a Fidesz, hogy csak vitáznak.
Földrengés volt este Somogyban
Gyenge földrengés volt a Somogy megyei Somogyszob közelében csütörtökön – közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az MTA Kövesligethy Radó…
A fideszes képviselő átadott egy ajtót Gyulán
Legalább nem egy árkot, és nem sötétben.
Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét
Szabadlábon védekezhet Czeglédy Csaba, miután a bíróság csütörtökön megszüntette bűnügyi felügyeletét. „A bíróság a mai napon a kiegyensúlyozott és rendezett…
Orbán: nincs más, a Jóisten kezébe kell tennem magamat
Mindenki Magyarország vesztét akarja, mert nálunk keresztény gyökerek vannak az alkotmányban.
Gulyás Gergely: kisebb válság törhet ki idén
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely csütörtökön, ahol a plakátkampány és az egy számjegyű szja is téma volt. Az Index szerint a Miniszterelnökséget vezető…
Agymosás-nagydíjasan magyarázza a Századvég a Néppárt ultimátumát
Miközben az Európai Néppárt három pontban eléggé világossá tette, hogy mi a gond a Fidesszel, a Századvég Alapítvány továbbra is úgy tudja, hogy az ultimátum,…