Lengyelországból hív erősítést március 15-ei beszédéhez Orbán Viktor

A lengyel kormányfő lesz az előzenekar.

orbanmorawieczkimtva
Fotó: MTVA

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök mond ünnepi beszédet március 15-én – nyilatkozta Hollik István kormányszóvivő.

Délelőtt 9 órakor a magyar zászló ünnepélyes felvonásával kezdődik a március 15-i ünnepség a Kossuth Lajos téren, utána onnan a Múzeumkerthez vonul a „huszármenet”, amelyhez bárki szabadon csatlakozhat.

Az ünnepség 10.30-kor a Nemzeti Múzeumnál folytatódik, ahol

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő köszönti a megemlékezőket, majd Orbán Viktor miniszterelnök mondja el ünnepi beszédét.

A kormányszóvivő szólt arról is, hogy a Múzeumkertben a beszédek után, a budai Várban pedig egész nap programok várják a családosokat.

„Ünnepeljük együtt a forradalom hőseit, és álljunk ki Magyarország függetlenségéért, ahogy ők tették!” – magyarázta Hollik.

Orbán Viktor elvesztette a perét, amit azért indított, mert szerinte nem is akarta egy rokonának megszerezni a Spart
Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Török Gábor: Orbán Viktor és Magyar Péter között egyre jobban kirajzolódik egy fontos különbség
Mire készül? Az orosz nagykövetség mellett fotózták le Orbán Viktort
Ingyen nézhető lesz húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilm
Íme Matolcsy György 30 milliós „arany budija” – fotók