Bepisált kutyaként ábrázolta Orbánt az Economist karikaturistája

Erős kritikát kapott a világ egyik legnevesebb gazdasági lapjától.

Az Európai Néppártnak ideje kipaterolni Orbánt és a Fideszt – írja véleménycikkében az Economist, erős karikatúrával is nyomatékosítva a gondolatot.

A rajzon Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője a nyakörvénél fogva viszi ki a maga alá vizelő kutyaként ábrázolt Orbánt az uniós pártcsaládból:

Az brit gazdasági lap az írásban sorra veszi a Fidesz történetét, a 2010 utáni fordulatot, a bíróságok, a sajtó megszállását, a civilek visszaszorítását és a sorosozást.

A 444.hu összegzése szerint azt írják, Orbán rutinszerűen lépte át a Néppárt által megszabott vörös vonalakat, a pártcsalád mégsem tett semmit. Most azonban Orbán talán tényleg túl messzire ment még a Néppárt szerint is, véli a lap: a Juncker ellen indított plakátkampánnyal ugyanis a Néppárt egy veterán politikusát támadták meg.

Az Economist szerint csak a kizárás az elfogadható, az esetleges felfüggesztés kevés lenne.

Tegnap egyébként a Fidesz is valami hasonlót fogalmazott meg önmagának a saját házi lapjában: a Magyar Nemzet névtelen szerzője is azt írta, hogy tiplizniük kellene a Néppártból.

Rátámadt a Fidesz a Nyíregyházi Állatpark igazgatójára

Magyar Péter: A rettegő miniszterelnök kordonok mögött uszít és hazudik

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat

Szánalmas: „DOLGOZUNK RAJTA” feliratú táblával pózolnak fideszesek egy kátyús utcán

Menczer Tamás tombol: Zelenszkij újra robbantott, megtámadta Magyarországot, ami egy kőolajvezeték, ez a negyedik támadás

Leköpte a neves gyermekvédelmi szakembert egy fideszes