DK: a kormány nagyobb gazdasági bajt okozott, mint a koronavírus-járvány
A Demokratikus Koalíció szerint bebizonyosodott, hogy a kormány nagyobb gazdasági bajt okozott, mint a…
A Demokratikus Koalíció szerint bebizonyosodott, hogy a kormány nagyobb gazdasági bajt okozott, mint a…
Minden mindennel összefügg.
Mintegy 20 millió forintból 500 családnak jutott az árnyékkormány rezsimentő alapjából – derült ki Kálmán…
„A választási kampányra és az ország átverésére jók voltak.”
Szerdán is elkészítette a Fidesz a naponta kiadott „mi lenne, ha Gyurcsány lenne” típusú közleményének…
Pártja úgy tudja, fáradhatatlanul fog harcolni a Parlamentben.
Csaknem másfél millió koronavírusteszt „porosodik” egy raktárban – magyarázta pénteki, online…
Vasárnap tartotta tisztújító kongresszusát a Demokratikus Koalíció, ahol döntöttek a párt főbb…
Kálmán Olga egykori műsorvezető, a DK politikusa volt az ATV Egyenes Beszéd vendége, ahol arról beszélt,…
Havi bruttó egymillió forintért szegődött novemberben Gy. Németh Erzsébethez kulturális főtanácsadónak…
Kálmán Olga belépett a Demokratikus Koalícióba, és politikai főtanácsadóként segíti Gy. Németh Erzsébet…
Ügyédi felszólítást kapott az ATV-től Kálmán Olga, mert a Facebook-oldalán található kampányvideók a…
Ismertségénél fogva valószínűleg Kálmán Olga, a DK jelöltje a csütörtökön elkezdődött főpolgármesteri…
Június 26-áig tart a budapesti előválasztás, amely azt hivatott eldönteni, hogy melyik ellenzéki jelölt áll…
Sem Karácsony Gergely, sem pedig Kálmán Olga nem tudná megverni Tarlós Istvánt egy most vasárnapi…
Közvélemény-kutatást végzett az IDEA Intézet a főpolgármesteri előválasztás kapcsán, mely szerint a biztos…
Kósa Lajos szerint nagy a kétségbeesés az ellenzéki oldalon, mivel még nem találtak alkalmas…
Csütörtökön jelentette be Dobrev Klára, hogy a DK Kálmán Olgát indítja a budapesti főpolgármesteri…
Sajtótájékoztatón jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője és Kálmán Olga tévés…
Tudtuk, csak nem sejtettük rovatunk.