Bűnügy

Orbán Viktor megszólalt az Esztergomban történt robbantás kapcsán

Bűnügy

Fejbe lőtte magát egy férfi Budán, a szomszédok hallották a lövést

Időjárás

Lehűlés és özönvíz: hétvégére rendesen elromlik az időjárás, mutatjuk a friss előrejelzést

Kálmán Olga indul a főpolgármesterségért

Harta ViktorHarta Viktor

Sajtótájékoztatón jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője és Kálmán Olga tévés műsorvezető, hogy a baloldali párt a médiaszemélyiséget indítja Budapesten főpolgármester-jelöltnek.

Kálmán Olga az eseményen elmondta, budapesti jelöltnek tekinti magát, akit a DK támogat, és reméli, később a többi ellenzéki párt is beáll mögé. Hangsúlyozta, ismeri a város problémáit, évtizedek óta közélettel foglalkozik, van rálátása a politikai és gazdasági ügyekre.

Helló Budapest!

Posted by Kálmán Olga on Thursday, June 6, 2019

Elmondta, van programja, de végleges, írott verzióját azután alakítja majd ki, hogy a következő hetekben találkozott és beszélgetett a választópolgárokkal. Az ATV Egyenes beszédének, majd később a Hír TV Egyenesen Kálmán Olgával műsorvezetője részt vesz az ellenzéki előválasztáson.

Dobrev Klára a Szabadság téren tartott sajtótájékoztatón elmondta, Kálmán Olga jelölése nem érinti az ellenzéki pártok kerületi megállapodásait. Szavai szerint írásban kötelezték el magukat, hogy bárki nyeri az ellenzéki előválasztást, azt fogják támogatni Budapesten, de bízik benne, hogy Kálmán Olga lesz a befutó.

Ezek is érdekelhetnek

Szalay-Bobrovniczky: a várpalotai lőszergyárnak egész Európa számára kiemelt jelentősége lesz

Idén augusztusig már 1385 külföldi embercsempészt engedetek szabadon a magyar börtönökből

A Fidesz, miután a DK negyedéves nyugdíjkorrekciót javasolt: Gyurcsányék a nyugdíjasok ellen dolgoznak!

Fidesz: Gyurcsányék!

Felmérés: ennyivel nyerne a Fidesz, ha most vasárnap lenne választás

Felmérték, hogy Karácsony Gergely győzne-e most egy főpolgármester-választáson