A DK pert indított a K. Endrének adott kegyelem hátterének megismeréséért

k-endre-rejtett-kamera
K. Endre (b) győzködi a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát. Részlet az RTL rejtett kamerás felvételéből.

A Demokratikus Koalíció (DK) pert indított, hogy megismerhesse a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének adott kegyelem indokait – erről a párt frakciószóvivője beszélt egy pénteki sajtótájékoztatón.

Kálmán Olga elmondta, korábban közérdekű adatigénylést nyújtottak be az Igazságügyi Minisztériumnak, mert „szerettük volna megtudni, hogy milyen érvek és indokok alapján adtak kegyelmet egy pedofil bűnsegédjének”. Most azonban azért fordultak a bírósághoz, mert a tárca „ezt megtagadta”.

A minisztérium jogászainak érvelése szerint azért nem tudható meg, hogy „miért adott kegyelmet az igazságügyi miniszter, miért adott kegyelmet a köztársasági elnök, mert ezek bűnügyi személyes adatok”

– fogalmazott az ellenzéki képviselő.

Kálmán Olga közölte, hogy az ügy első tárgyalását pénteken tartották, az ítélethirdetés körülbelül két hét múlva várható.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Halálra késeltek egy férfit Veszprém megyében

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt