Gazdaság

Karácsony Gergely: a kormány ki akar hátrálni a Rákosrendező kapcsán tett közlekedésfejlesztési vállalásokból

Gazdaság

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, indul a pénzeső – Orbán szerint

Bulvár

Kiderült: Menczerrel és Szijjártóval is találkozott a CIA-ügynöknek nevezett, „Amerikában hosszú időre eltűnt” magyar újságíró

Az Orbán-család céges ügyvédje védte a pedofil bicskei igazgatót

Kovács Ferenc; Orbán Viktor; Orbán Győző
Orbán Viktor miniszterelnök (k) és édesapja, Orbán Győző (b), valamint Kovács Ferenc, a Videoton korábbi edzője (j) a VIP-páholyban a labdarúgó Ligakupa döntőjeként vívott Ferencváros - Videoton FC találkozón a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2013. április 24-én. Fotó: MTI/Beliczay László

Az Orbán-család céges ügyvédje védte a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját – derítette ki Tompos Márton, a Momentum alelnöke.

Tompos vasárnapi bejegyzésében emlékeztet, a pedofil bicskei igazgató büntetőpere 2017. december 4-én kezdődött, a védője dr. Szmulai István ügyvéd volt. „Szmulai ekkor azonban nem csak a pedofil igazgatónak, hanem az Orbán-család birtokában álló, milliárdokat termelő Nehéz Kő Kft.-nek is dolgozott. Ezt a céget végül 2021-ben adták el” – írta.

„Azaz az Orbán-család cégének ügyvédje védte a pedofil igazgatót, és ne mondja nekem senki, hogy abban az országban, ahol azt is figyelik, hogy milyen posztokat lájkolsz és hova kommentelsz, a miniszterelnök nem tudott arról, hogy a céges ügyvédjük kit véd a szomszéd településen” – vonta le a következtetést Tompos.

Állítását alátámasztandó linkelt egy korábbi, a Hír TV által készített tudósítást, ahol Szmulai Istvánt nevezik meg a bicskei pedofil igazgató ügyvédjeként az ügy egyik tárgyalásán, illetve egy olyan dokumentumot, amely szerint Szmulai elfogadja a Nehéz Kő Kft. meghatalmazását egy 2017-es ügyben.

BREAKING: AZ ORBÁN CSALÁD CÉGES ÜGYVÉDJE VÉDTE A BICSKEI GYERMEKOTTHON PEDOFIL IGAZGATÓJÁTA pedofil igazgató…

Posted by Tompos Márton on Sunday, February 11, 2024

„Várjuk Orbán Viktor magyarázatát! Alternatívaként azt is elfogadjuk, ha követi Novák és Varga példáját” – zárta bejegyzését a momentumos.

Frissítés: Az Orbán-család céges ügyvédje a 444-nek elismerte, hogy valóban ő védte a pedofil iskolaigazgatót.

Hatalmas a pánik, Orbán már a kormányfüggetlen sajtó betiltására adott utasítást

Orbán: Ideje bevenni Brüsszelt! Mire a kommentelők:

Itt az Orbán-klán meggazdagodásáról szóló dokumentumfilm