Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

500 családon segített a DK 20 milliós rezsimentő alapja

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció által támogatott főpolgármester-jelöltje programismertető sajtótájékoztatót tart Egyenesen Budapestért címmel 2019. június 19-én.
Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció által támogatott főpolgármester-jelöltje programismertető sajtótájékoztatót tart Egyenesen Budapestért címmel 2019. június 19-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Mintegy 20 millió forintból 500 családnak jutott az árnyékkormány rezsimentő alapjából – derült ki Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának szóvivője közleményéből.

Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök október 29-én jelentette be, hogy az árnyékkormány rezsimentő alapot indít, és várja az adományokat, hogy a befolyt pénzből a rezsiemelés miatt bajba került családoknak segíthessen – olvasható az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

Kálmán Olga emlékeztetett: arra kérték az embereket, hogy legyenek rezsimentők, és küldjenek adományokat az alapba, hogy a pénzből olyan családok decemberben esedékes rezsiszámláit fizessék ki, akik ezt egyáltalán nem, vagy csak drámai lemondások árán tudnák megtenni.

Ezeknek a családoknak az Árnyékkormány Rezsimentő Alapja volt az utolsó reményük arra, hogy ne hidegben és sötétben…

Posted by Demokratikus Koalíció on Thursday, December 22, 2022

Az adományozók között voltak az árnyékkormány és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a párt közössége is. A megélhetési válság dacára mintegy 20 millió forint gyűlt össze a rezsimentő alapban, amelyből mostanra 500 család rezsiszámláját fizették ki – tudatta a szóvivő. (Azaz átlagosan 40 ezer forint jutott egy családnak – szerk.)

„A bejelentéskor is tudtuk, hogy a felelős kormányzást semmilyen kezdeményezéssel nem lehet pótolni, és nem fogunk tudni mindenkinek segíteni, mégis nagy dolognak tartjuk, hogy a DK szimpatizánsainak hála megmenthettük 500 család karácsonyát attól, hogy az ünnepet ellehetetlenítse a brutális kormányzati rezsiemelés” – fogalmazott Kálmán Olga.

A DK pert indított a K. Endrének adott kegyelem hátterének megismeréséért

Balog már akkor a pedofilsegítő érdekében kavart, amikor még tanácsadó sem volt – a DK válaszokat követel

Gyurcsány megszólalt, súlyos dolgot borított a rendőrségről

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt