Havazás, sáros eső is jöhet szerdán, mutatjuk az előrejelzést
Egy hidegfront éri el hazánkat a hosszú hétvégét követően, mely az Időkép előrejelzése szerint csapadékos…
Megölte, majd elásta élettársát egy férfi Nyírvasváron
Őrizetbe vettek a rendőrök egy nyírvasvári férfit, aki megölte élettársát, majd a holttestet elásta. A…
„Hoztam egy csomó 200-ast, hogy tudjanak vécére menni” – az állam leszerepelt, civilek látják el a menekülteket a budapesti pályaudvarokon
Önkéntesekkel forgatott a 444.hu Budapesten, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron. A riportból kiderül, hogy a…
Az Instagramhoz való hozzáférést is korlátozzák Oroszországban
„Szélsőséges szervezetnek” minősítették a fotómegosztó anyacégét.
Szijjártó: gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Gripenek, de nem találtak semmilyen objektumot
Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség légierejének repülőgépei pénteken, de…
Gyanúsítottként hallgatták ki Tóth Csabát, az MSZP zuglói maffiózóját
Aktivizálta magát a kampány utolsó heteire az ügyészség, ahogy négyévente szokta.
Beszédes: Putyin az elsők között gratulált Novák Katalinnak az elnökséghez
Nagyon örül Каталин Новак megválasztásának.
Megvan az első rémhírterjesztő: Hernádi Zsolt egy 2019-es, Mexikóban készült fotóval hadonászott a Kormányinfón
„Egészen megdöbbent”, hogy zacskóba tankolták az üzemanyagot: Mexikóban, 2019-ben.
A mentők azt kérik, engedjék őket előre az autósok a tankolásnál
Csak Gulyás rendőrminiszter börtönbe ne csukassa őket rémhírkeltésért.
Összevissza habogott Orbán, amikor megkérdezték, hogy vállalná-e a miniszterelnök-jelölti vitát
Élénken él még benne, hogy 2006-ban Gyurcsány felmosta vele a padlót, most is rögtön ő jutott eszébe.
Putyin várja a külföldi önkéntes harcosokat az orosz oldalra
Támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnök azt az elképzelést, hogy külföldi önkéntes…
Виктор Орбан: A legfontosabb, hogy Magyarország energiaellátását biztosítottuk
Miközben Ukrajnában az emberek a saját testükkel próbálják megállítani az orosz harckocsikat, Orbán Viktor…
Rendkívüli Kormányinfó: Gulyás rendőrséggel fenyegette meg azokat, akik az üzemanyagellátás nehézségeiről beszélnek
Meglepte a kormányt, hogy miután nálunk kommunista árstop lett az üzemanyagra, más országokból is idejöttek tankolni.
Valami történhetett Orbánék titkos kastély-erődítménye körül, Hadházy szerint leállt az építkezés
Becslések szerint több milliárd forintnyi közpénz alakul át Hatvanpusztán magánvagyonná.
Jótollú magyar újságíró díjat kapott barátaitól Bayer Zsolt
Kollégáktól díjat kapni a „világ legjobb érzése”, vallott érzelmi sivárságáról az őrjöngve hőbörgés Paganinije.
−15-17 fokkal is indulhat a péntek, a hétvége is fagyos lesz
Komoly fagyokkal indulnak az előttünk álló napok és hétvégén még napközben is kelleni fog a téli kabát –…
Hoppál Péter az üzemanyaghiányról: balosok, ti most ne vásároljatok benzint!
„Márki-Zay megmondta: rezsicsökkentés az, ha kevesebb benzint veszünk. Balosok! Hallgassatok végre a…
Újabb korlátozás: 25 ezer forintig lehet csak tankolni a Shell-kutakon; a MOL nyugtat
Az intézkedés 30 budapesti és 76 vidéki kutat érint.
Megválasztották a Fidesz-KDNP új köztársasági elnökét, Novák Katalin az új Áder János
Lezajlott az államfő-választási bohózat, amit még az ellenzék jelöltje sem volt képes legalább valamennyire…
Börtönre ítélték a férfit, aki nyakon szúrt egy utast a villamoson, mert szóvá tette, hogy nem jól viseli a maszkját
Első fokon 6 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki késsel támadt 2020…
Bemutatta programját az ellenzék: békét, biztonságot, felemelkedést ígérnek Orbán putyinista NER-je helyett
Megmaradó családtámogatások, öt éven belül euró, leszámolás az EU-pénzek szétlopóival – többek között ez jöhet, ha az összefogás nyeri a választást.
Szerbia felfüggesztette az alapvető élelmiszerek kivitelét
Szerbia felfüggesztette az alapvető élelmiszerek, az olaj, a búza, a kukorica és a liszt exportját, az…
Folytatódik a külföldi vállalatok kivonulása az orosz piacról
Többek között a McDonald’s, a Starbucks, a Coca-Cola és a Pepsi is leáll Putyin torz államában.
Pingvint fogtak a rendőrök a Dózsa György úton
Befogtak egy a Dózsa György út közepén „totyogó” pingvint a rendőrök – közölte a Budapesti…
Fiatal lány zuhant a Dunába a Szabadság hídról
Percekkel este háromnegyed hat előtt érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, miszerint valaki a…
Nincs megállás: februárban már 8,3 százalékos volt az infláció
Tovább drágul szinte minden, a kommunista gyakorlatot visszahozó árstop sem segít.
Almát, csokit, szendvicseket küldött a határra a Miniszterelnökség
Nagyvonalú segítség; azt egyelőre nem tudni, hogy ebből mennyit loptak.
Boris Johnsonnal tárgyalt Putyin magyarországi miniszterelnöke
A brit miniszterelnök világossá tette Orbán számára, hogy tovább kell szigorítani és gyorsítani az Oroszország elleni szankciókat.
Hollik is szakértett: a baloldal miatt romlik soha nem látott mértékben a forint
Nincs egyetértés a kormány valósághajlítói között: Varga Mihály szerint Brüsszel miatt, Hollik István…
Friss kutatás: kiderült, hol imádják Orbánt, és hol rúghat labdába Márki-Zay Péter is
Terjedelmes felmérést készített a Závecz Research, melyben több aspektusból azt járták körül, hogy melyik…
Fidesz: a magyar nők és édesanyák békéjét és biztonságát is veszélyezteti a baloldal
Csoda lett volna, ha a nőnap kapcsán nem derül ki, hogy a „baloldal” a nőkre is veszélyes.
AM-államtitkár: reneszánszát éli a bárki számára elérhető turizmus Magyarországon
Nagy dolgok ezek, nem volt hiába a tizenkét év.