Baleset

Megszólalt a MÁV-vezér a hajnalban történt újabb vasúti baleset kapcsán

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Bulvár

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét

Országgyűlés Hivatala: törvényes volt a szerdai szavazási eljárás

Törvényes volt a szerdai parlamenti szavazási eljárás – emelte ki az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országgyűlés Hivatala. A hivatal sem abban nem talált kivetnivalót, hogy a pulpitust politikusok foglalták el, sem abban, hogy nem voltak ellenzéki jegyzők, de abban sem, hogy azonosítókártya behelyezése nélkül is lehetett szavazni.

Korábban az ellenzéki frakciók közös sajtótájékoztatójukon arról beszéltek:

érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.

Az Országgyűlés Hivatala esti közleményében kifejtette: az Országgyűlés szerdai ülésnapján az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd képviselőcsoport képviselői az ülés megkezdése előtt az elnöki, illetve szónoki emelvény lépcsőin állva megakadályozták, hogy az Országgyűlés kijelölt ülésvezető elnöke és a munkáját segítő, a házelnök által meghatározott sorrendben szolgálatot teljesítő jegyzők az elnöki emelvényen elfoglalhassák a helyüket.

Emiatt Kövér László, az Országgyűlés elnöke képviselői üléshelyéről nyitotta meg az Országgyűlés ülésnapját, majd az ülésvezetést a szintén képviselői ülésénél helyet foglaló Latorcai János alelnöknek adta át. Az alelnök a napirendben jelzett határozathozatali eljárás végéig képviselői üléshelyről gyakorolta a határozati házszabály szerinti ülésvezetési jogosítványait. Ezen rendelkezések – mint írták – nem tartalmaznak tételes előírást arra, hogy az ülésvezetés helye kizárólag az elnöki pulpitus elnöki illetve jegyzői székei lehetnek.

Az Országgyűlés elnöke – figyelemmel arra, hogy

„láthatóan az ellenzéki jegyzők egyike sem kívánta ellátni jegyzői feladatait”

jogkörével és felhatalmazásával élve két kormánypárti jegyzőt jelölt ki az ülésvezetésben történő közreműködésre.

A szerdai ülés napirendjén 46 önálló indítványról történő szavazás is szerepelt. Az ülésnapon követett a szavazatszámláló gép alkalmazásával lefolytatott szavazási eljárás minden tekintetben megfelelt az országgyűlési törvényben foglalt, a személyes joggyakorlás kötelezettségét előíró rendelkezésnek, függetlenül attól, hogy a képviselőknek szavazataik leadásához nem kellett azonosító kártyáikat elhelyezni a szavazatszámláló gépben – hangsúlyozták, hozzátéve: a rendszer ugyanis enélkül is alkalmas arra, hogy a politikai megállapodás alapján elfogadott ülésrendben a saját üléshelyéről szavazó képviselőt név szerint azonosítsa.

Az automatikusan rögzített szavazási eredmények nyilvánosak, az Országgyűlés honlapján megismerhetők – írta a hivatal megjegyezve: az ellenzéki képviselők is ily módon adták le voksukat az akciót kiváltó munkatörvénykönyvének módosításánál.

Ez is érdekelhet:
Csütörtökön is beveszik a tüntetők a Kossuth teret

Tárgyalás nélkül ítéltetne el három embert az ügyészség, akik a rabszolgatörvény ellen tüntettek

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit, aki eldobott két tojást a rabszolgatörvény elleni tüntetésen

SMS-ben toborozza híveit a Fidesz október 23-ra

Nagyon kiosztotta egy MSZP-s a Pesti Srácok propagandistáját

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Drasztikusan emelné a kormány a katonák túlórakeretét