Csütörtökön is beveszik a tüntetők a Kossuth teret

A tervek szerint körbeállják a karácsonyfát és boldog karácsonyt kívánnak a miniszterelnöknek. Ha ebbe nem roppan bele Orbán, akkor semmibe!

Csütörtök kora estétől ismét tüntetés indul a Parlament előtt a rabszolgatörvényként elhíresült túlórakeret-módosítás tegnapi elfogadása miatt.

Míg a szerdai megmozdulás spontán volt, ezt a Hallgatói Szakszervezet és a Szabad Egyetem szervezi. A Facebook-esemény szerint a 17 órától éjfélig tartó demonstráció ezúttal bejelentett, a hatóságok is rábólintottak:

Csodás évünk volt ismét: sikerült eltüntetnünk az országból a Soros-egyetemet, megmenteni a médiát a baloldali hegemóniától, megszüntetni a gender nevű úgynevezett “egyetemi szakot” és lehetővé tenni a munkavállalóknak, hogy többet dolgozzanak mindenkinél (hiszen szorgalmas nemzet a magyar)! Gyarapodnak nemzeti tőkéseink, megfelelő kezekbe kerültek a bíróságok, láthatatlanná tettük a hajléktalanokat és megmenekültünk a migránsoktól is.

Köszönjük meg Orbán Viktornak ezt az évet és mindazt, amit a magyar népért tett! Hozzatok neki csokimikulást, készítsetek neki tojáslikőrt, vagy bármilyen ajándékot, amit szívesen betennétek a fa alá.

Álljuk körbe a fát és kívánjunk együtt Boldog Karácsonyt a Miniszterelnök úrnak ma délután ötkor a Kossuth téren!

Hozz magaddal enni- és innivalót, meleg ruhát, és készülj fel, hogy több órát maradunk

– írták a szervezők az eseményhez.

Hatalmas tömeg vonul az eső dacára a Tisza Párt nemzeti menetén

A „Zsolti bácsi” ügyről beszélő férfi is felszólal Puzsérék tüntetésén, Kocsis Máté őrjöng

„Ki az a Zsolti bácsi?” – Tüntetést szerveznek a Szőlő utcai intézetnél

Hadházy Ákos kemény őszre számít a belpolitikában

Inog a Fidesz-alelnök széke a tegnapi lebőgés után, erről ír Magyar Péter

Magyar: Mi vagyunk a többség, a Tisza a legerősebb politikai közösség