Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

valko-baleset
A balesetben megsérült egyik autó a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Előzés közben nem tartott megfelelő oldaltávolságot az a 32 éves gödöllői férfi, aki október 10-én az esti órákban a 3104-es úton, Valkó közelében nekiütközött egy másik járműnek, majd elsétált a helyszínről.

A szabályosan közlekedő autó sofőrje – egy 58 éves zsámboki férfi – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A police.hu azt írja, F. Róbert a baleset után elsétált a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták, és segítségnyújtás elmulasztása, valamint halálos közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az is kiderült, hogy az autót jogosítvány nélkül vezette, így ezért is felelnie kell. Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

A további eljárást szakértők bevonásával folytatja ellene a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya – olvasható a közleményben.

Rengeteg dolga akadt a tűzoltóknak karácsony este; Hajdúszováton egy idős nő meghalt

Ismeretlen holttestet találtak a Kopasz-hegynél

Gázolt a vonat: káosz, kimaradó járatok a győri fővonalon

Halálos tűz volt Zagyvarékason és Szegeden is

Égő kamion miatt áll a forgalom az M5-ös autópályán Szeged felé, Hernádnál

Két halálos tűzeset is volt az éjszaka