Drasztikusan emelné a kormány a katonák túlórakeretét

Aktiválta a kormány a 2018 decemberében elfogadott rabszolgatörvényt.

Koronavírus - Katonai járőrök
Katonai járőrök a debreceni Kossuth téren 2020. március 20-án. A propaganda szerint a katonák utcai jelenlétének célja a közbiztonság és közrend fenntartásának támogatása, a lakosság bizalmának erősítése a koronavírus-járvány idején. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Aktiválta a kormány a 2018 decemberében elfogadott, nagy felháborodást kiváltott rabszolgatörvényt a hadseregnél: az eddigi évi legfeljebb 300 helyett most már akár a 400 órát is átlépheti az éves túlszolgálat időkerete.

A Benkő Tibor honvédelmi miniszter által jegyzett javaslat Semjén Zsolt kedd este benyújtott 39 oldalas salátatörvényének egyik apró bejegyzéseként szerepel. Az Mfor.hu szemléje szerint a javaslatba azt is beleírták, hogy

ha alacsony a létszám, akkor még a 400 órás túlszolgálati idő is átléphető, a „legfeljebb” szó pedig kikerülne a törvény szövegéből.

Fontos módosítás még, hogy időkeret alkalmazása esetén a munkáltatói jogkört gyakorló a túlszolgálatot nem előre rendeli el, hanem annak időtartamát az időkeret lejártakor állapítja meg. És akkor ehhez még hozzájön, hogy a kormány már április 16-án elrendelte, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt túlszolgálat egyébként nem is számít bele a katonák éves túlszolgálati időtartamába.

Megszólalt Ruszin-Szendi arról, hogy kell-e mennünk már végre a háborúba
Újabb interjút adott a hős százados: a miniszter megpróbálta hallgatásra bírni
Kitálalt a honvéd százados: morális mélypont, leszerelési hullám, Orbán Gáspár 50 százaléknyi halott magyar katonával számol Csádban
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Ludovika Campuson
Újabb miniszterelnök-helyettest nevezett ki Magyar Péter
Rengeteg pénzt kaptak Orbánék, több milliárdról van szó