Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Gattyán: nekem nagyobb az esélyem a kétharmadra, mint az ellenzéknek

Kiderült, már bejegyzett pártja is van a politikai babérokra törő recskáztató milliárdosnak.

Gattyán György milliárdos vállalkozó a Friderikusz Podcast műsorában.
Gattyán György milliárdos vállalkozó a Friderikusz Podcast műsorában.

Interjút adott a Forbes magazinnak a 2022-es országgyűlési választás előtt néhány hónappal hirtelen politikai ambícióra ébredő Gattyán György pornómilliárdos.

Magyarország harmadik leggazdagabb embere továbbra is az ország EU-s szinten alacsonynak mondható digitalizációs fokát érzi legnagyobb problémának, és elmondása szerint ez motiválta arra, hogy politikai pályára lépjen.

Gattyán szerint a digitalizáció megoldása a Fidesz feladata lenne, bár ő az ellenzék irányába lett volna nyitottabb e téren, csak mint mondta, a Friderikusz-interjú után rögtön beleálltak az ellenzéki pártok. A milliárdos így magára maradt, ám elárulta: már bejegyzett pártja is van, de a szervezet egyelőre nem aktív, ezért a neve még nem publikus.

Gattyán György a interjúban egyszerre bírálta a kormánypártot és az ellenzéket is. Utóbbiakról az a véleménye, hogy közülük mindenki kapott már időt, hogy letegyen valamit az asztalra: Gyurcsány Ferenc például 30 évet, de Márki-Zay Péter is polgármester már egy ideje.

A pornóvállalkozó azt is megfejeltette már, hogy kétharmadra van szükség Orbán Viktor legyőzéséhez, hiszen 50 százalékos törvényekkel nem lehet alkotmányt módosítani.

„Kétharmadot az ellenzéki összefogás véleményem szerint sosem fog összeszedni. Nekem erre most nagyobb az esélyem”

– jelentette ki a milliárdos, nem részletezve, hogy mire alapozza a magabiztosságát.

Gattyán szerint az ellenzéki összefogás egy félreértés, hiszen „kinek van ott valójában ereje? A DK-nak és a Jobbiknak”. Úgy számol, a többi párt 2 százalék körül van (a közvélemény-kutatások azért ezt máshogy látják – a szerk.).

„Ennyit én három hónap alatt simán összeszedek, ők meg 4-8-12 év alatt érték el. Elnézést, hogy meg mertem jelenni”

– szerénykedett a meztelen lányok webkameráztatásával milliárdossá lett autókereskedő.

Gattyán azt is elmondta, minden tisztelete Márki-Zay Péteré, de szerinte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem hisz magában. „Ha hitt volna, elindul egyedül” – elemzett.

„Nem látom a mostani pártok eredményeit egyik oldalon sem. Magyarország nem fog így előre haladni. Én ezt most megcsinálom. Van esély. Nem a győzelemre, kétharmadra. Olyan mértékű az elégedetlenség az országban. Nekem fideszes szavazók is üzentek, hogy bravó, hol kell szavazni?”

– mondta el az interjúban Gattyán György.

Brutális, több milliárdos bírsággal lehetetlenítené el az ellenzéki pártokat az Állami Számvevőszék

ÁSZ: Akkora támadás érte a szuverenitást és a demokráciát a legutóbbi választáson, hogy amiatt még a kampányfinanszírozási jelentés sem készíthető el időben

MCC: imádták a fiatalok a Fidesz-KDNP-t az áprilisi választáson

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt

Kocsis Máté: Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti

Orbán fura rikoltozással beszélt arról, hogy aggódik unokái jövőjéért