Vonattal ütközött egy autó Dunakeszi és Göd között
Vonattal ütközött egy gépkocsi Dunakeszi és Göd között szerda délután, a helyszínelés és a műszaki mentés…
Újabb projekteket törölt a kormány a honvédelemre és a rezsicsökkentésre hivatkozva
Mégsem épülnek autópálya-lehajtók és több kiemelt vasúti fejlesztést is visszavontak az éj leple alatt.
Kiviharzott az interjúról Göd polgármestere, amikor az akkugyárról kérdezték volna
„Az a véleményem, hogy a gyárt itt van”, mondta, de a riporternek nem felelt meg a válasz.
Két vonat ütközött ugyanazzal a kocsival Gödnél, saját lábán szállt ki a sofőr
Vonattal ütközött egy autó Göd és Dunakeszi között egy vasúti átkelőnél péntek hajnalban; személyi…
Több mint 2,5 milliárd forintból újította meg négy áruházát a Spar
A Spar üzletlánc négy településen korszerűsítette üzleteit, az áruházfelújítási program folytatására…
„Áruló, takarodj” – kiabálták a gödi alpolgármesternek, miközben megint felfüggesztették a polgármestert
Nem díjazták a helyiek a gödi ellenzéki összefogásból kivált Fidesz-kollaboránsokat.
Koronavírusos lehet egy dolgozó, bezárták a gödi strandot
Teljes fertőtlenítést kell végezni.
Országos modell lehet a kormány gödi önkormányzatot kifosztó módszeréből
„Különleges gazdasági övezetre” hivatkozva adnák a fideszes megyéknek a települések iparűzésiadó-bevételeit.
Autós tüntetést tartottak Gödön a települést „kifosztó” kormányrendelet miatt
Autós tiltakozást tartottak vasárnap este Gödön – írja a Népszava –, miután a kormány „különleges…
Arcmaszkos, védőruhás sofőr szállítja a gödi Samsung-gyár dolgozóit
Hétfőn jelentette be a gödi Samsung-gyár, hogy a koronavírus terjedése miatt karanténba helyezi és orvosi…
Koronavírus: a gödi Samsung gyár karanténba zárja Kínából érkező dolgozóit
A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt „karanténba helyezi” és orvosi…