Kiviharzott az interjúról Göd polgármestere, amikor az akkugyárról kérdezték volna

„Az a véleményem, hogy a gyárt itt van”, mondta, de a riporternek nem felelt meg a válasz.

kammerer-zoltan-god
Kammerer Zoltán Göd Fidesz által támogatott „független” polgármestere. Fotó: Facebook/Kammerer Zoltán

Göd frissen megválasztott, Fidesz által is támogatott polgármesterével, Kammerer Zoltánnal interjúzott a Heti Napló, amikor a helyieket és az országos közvéleményt erősen foglalkoztató akkumulátorgyárakról is kérdezték volna a nagyságost.

Kammerer először azzal mentegette a sokak által ellenzett, környezetszennyező beruházást, hogy „nem ő hozta ide”, nem volt még a polgármester, amikor Gödön megvalósult a hírhedt gyár (ahol a kutat is betemették, amely megmutatná, hogyan mérgezik talajt).

Arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen kinek a pártján áll, a polgármester kijelentette, hogy semleges tud lenni, ezután azonban elszakadt nála a cérna.

„Na jó, szerintem tényleg hagyjuk ezt már. Figyelj, most tudom miről van szó!”

– csattant fel Kammerer az addig végig magázódó riporternőnek, és azt magyarázta, hogy neki „az a véleménye, hogy a gyárt itt van és nem jönni fog”. Eközben leszedte magáról a mikroportot, majd pedig kiviharzott a teremből.

Miért hagyta ott stábunkat az olimpikon élete első polgármesteri interjúja közben?

Balogh Judit vágatlan interjúja. A Fidesz által támogatott Kammerer Zoltán Gödön nyert nagyot, az akkumulátorgyárak miatti közhangulat ellenére is. Vajon miért hagyta ott stábunkat az olimpikon élete első polgármesteri interjúja közben?

Posted by Heti Napló Sváby Andrással on Sunday, May 28, 2023

Az ATV azt írja, Kammerer Zoltán később le is akarta tiltatni az interjút.

Bezuhant az akkugyártás, szenved az ipar – újabb számadatok a „repülőrajtról”

Elgázolt egy embert a vonat Gödön

Hajóbaleset Verőcénél: megtalálták az ötödik áldozat holttestét

Több száz dolgozót küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi