Elbujdokolt a szarházi gödi fideszes polgármester, Kammerer Zoltán

Rónai Sándor DK-s országgyűlési képviselő szerint Kammerert sem személyesen, sem telefonon nem lehet elérni.

kammerer-zoltan-god
Kammerer Zoltán Göd Fidesz által támogatott „független” polgármestere. Fotó: Facebook/Kammerer Zoltán

Kammerer Zoltán Göd „független”, de a Fidesz támogatásával uralkodó polgármestere hirtelen megbetegedett az önkormányzat testületi ülése előtt – erről számolt be Rónai Sándor, a DK országgyűlési képviselője csütörtökön Facebook-oldalán, hozzátéve:

Kammerert egyébként sem telefonon, sem személyesen nem sikerült utolérni a hivatalban hetek óta (!), és a megkeresésekre sem reagált.

„Ennyire érdekli a Fideszt a gödiek egészsége. Jusson eszébe mindenkinek április 12-én” – üzente Rónai, aki szerint nyilvánvaló, hogy a Fidesznek kényes az ügy, a polgármester pedig egyszerűen beijedt, ezért jelentett beteget, alpolgármesterét „küldve maga helyett” a képviselő-testület ülésére, amelyen sokan várnak választ a szennyezési ügy körüli kérdésekre.

A Telex február 9-én írta meg, hogy a kormánynak nem csak tudomása volt a Samsung gödi akkumulátor üzemének a dolgozók és a környéken élők egészségét is veszélyeztető szabálytalanságairól, de kormányülésen tárgyalta is a kérdést, hogy bezárják-e az előírásokat nem teljesítő üzemet. Végül erre nem került sor, de az mindenesetre jól kirajzolódik, hogy Orbánék el akarták titkolni az esetet.

Kammerer Zoltán gyakorlott bujkáló

Február közepén már a Partizán stábja is szeretett volna kérdéseket feltenni Kammerernek, ám a tűzoltóbálról – ahová a polgármestert is várták –, úgy dobták ki az újságírókat, mint valami afrikai banánköztársaságban. A „bátor”, „erényes”, „jellemes” egykori sportoló így aztán megúszta a szembesítést, pont úgy, ahogy 2023-ban is, amikor egy interjúról rohant ki, miután szintén a Samsung gyár környezetszennyezése került volna szóba.

Csütörtök reggel Magyar Péter közölt olyan felvételt, amelyen egy férfi arról beszél, hogy a gyárban hogyan rejtették el a veszélyes hulladékokat a hatóságok előre bejelentett ellenőrzése előtt. A rendőrség a nap folyamán bejelentette: a felvételen elhangzottakat feljelentésként értékelik, így amiatt nyomozást indítottak.

Ócska gödi némberek, tűzoltók, rendőrök kidobták az újságírókat a helyi tűzoltóbálról

Rátámadt a Samsung a magyar sajtóra – mit keresnek még ebben az országban?

Visszapofázik a Samsung: közleményben bizonygatják, hogy nem mérgező az üzem

Szijjártó megsértődött Magyar Péter állításán, feljelentést tesz

Megszorítások és társadalmi válság jöhet, ha Orbán marad hatalmon – felmérés

Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire