Rétvári Bence: a baloldal továbbra is akadályozza a pedagógusok béremelését!
Állítja, ha a kormányon múlna, már holnap 561 ezer forintra emelkedhetne a pedagógusok bére.
A Fidelitas leleplezte, hogy a fővárost valójában Gyurcsány Ferenc vezeti
Visszasírjuk még a Hollik-Kocsis duót.
Orbán Viktor hivatalos látogatásra Katarba utazott
Orbán Viktor Dohába utazott, ahol Katar miniszterelnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt,…
Egy diák azt állítja, kitették a kollégiumból, miután mémet csinált az igazgató bénázásából
Fordítva tartotta a nemzeti színű szalagot a méltóságos, megsértődött, hogy kinevették.
Elbúcsúztatták Vágó Istvánt
Nyilvános megemlékezésen búcsúztatták el a közelmúltban elhunyt Vágó István újságírót, televíziós…
Balesetveszélyes, pocsék munka: a MÁV és a minisztérium is kiakadt Mészáros Lőrinc cégére
Egy belső dokumentum szerint a kivitelező sok esetben még a vasat is kihagyta a vasbetonból.
Orbán: régi ígéretünket váltottuk be, hogy lehessen Gesztely és Szerencs között 110-zel repeszteni
Ezt csinálja utánunk a Nyugat: utat bővítettünk 19 kilométeren!
Orbán Viktor elutazott
Elszólította a keresztény, konzervatív értékek, a nemzeti gondolat képviselete.
Az MTI közölte, hogy az Index azt írta, hogy egy ukrán vezető szerint már Von der Leyen is leállítaná a Barátság kőolajvezetéket
Beindult a rogáni propagandagépezet, miután Zelenszkij a Barátság-vezeték felrobbantásáról fantáziált.
Füstmérgezésben meghalt egy idős ember Kiskunlacházán
Füstmérgezésben meghalt egy idős ember kedden Kiskunlacházán – közölte a katasztrófavédelem. A…
Novák Katalin a francia elnökkel tárgyalt
Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett Novák Katalin köztársasági elnök kedden Reykjavíkban, ahol Európa…
Navracsics ismét mindenkit megnyugtatott, hogy közel a megállapodás
Nagyon várja már az uniós milliárdokat a kormány és a sleppje.
Orbán Viktor új kormánybiztost nevezett ki, ez lesz a feladata
Az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztossá nevezték ki Pál…
Karácsony: a főváros számára élet-halál kérdése, hogy hozzájuthasson az uniós forrásokhoz
A főváros számára élet-halál kérdése, hogy a jogállamisági vita mielőbb rendeződjön, és hozzájuthasson az…
81 ezerrel nőtt egy év alatt a külföldi vendégmunkások száma Magyarországon
Hol van már a „nem vehetik el a magyarok munkáját” kampány…
Eltemették Bajkai István fideszes képviselőt
A Fidesz alapító tagja, az Orbán család ügyvédje április 22-én hunyt el.
Novák Katalin szóváltásba keveredett a pedagógusokkal: „nem értünk mindenben egyet, nem felelek a kormányért”
A Pedagógus Egység szervezésében tüntető tanárokba botlott Novák Katalin fideszes köztársasági elnök a…
Figyelmeztet a honvédség: katonai konvojokra kell számítani szombaton
Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred szombaton technikai átcsoportosítást hajt végre Meszes, Fajsz és…
Rendkívüli rezsitámogatással kedveskedik a kormány az egyházi iskoláknak és óvodáknak
Egyszeri rezsitámogatást nyújt a magyar kormány (vagyis az adófizetők) az egyházak által fenntartott…
Gálvölgyi cserbenhagyása: megszólalt az Országos Mentőszolgálat
Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a…
Orbán: Magyarország és Brüsszel nagy dolgokra lehetne együtt képes, ha Brüsszel úrrá tudna lenni hungarofóbiáján
Értsd: ha hagyná a kormányt nyugodtan lopni.
1 forintért juthatsz telekhez ezen a magyar településen, nincs semmi apróbetű
Jelképes áron, egy forintért kínál építési telkeket a Tolna megyei tolnanémedi önkormányzat, ösztönözve a…
Megszólalt az Oktatási Hivatal az állítólag előre kiszivárgott történelem érettségi feladatsorról
Természetesen nem történt szivárogtatás, és a sajtónak a k. anyját, ami ilyesmiről ír.
A Fidesz megmondta, mit kell tudni az Európa-rekorder orbáni inflációról: a baloldal háborúpárti!
A baloldal háborúpárti, az inflációt a háború és a szankciók okozzák – ezt bírta kinyomni magából a…
Ezzel most ki lesznek segítve: Novák Katalin köszönetet mondott a mentősöknek áldozatos munkájukért
Novák Katalin fideszes köztársasági elnök köszönetet mondott az Országos Mentőszolgálat munkatársainak…
Orbán Viktor bejelentette, hogy kormányülés
Megvédenek mindent is, állította az Európa-bajnok árdrágulás miniszterelnöke.
Hadházy és a Momentum ismét lebontották a kordont a Karmelitánál
„Verni való” diákok most nem voltak, így a rendőrök némileg tanácstalanul nézték az eseményeket.
Cinikus választ adott Orbán Viktor a könnygázas-gumibotos rendőri fellépéssel kapcsolatban
Hirtelen nagyon fontos lett, hogy mindenki csak törvénytisztelő módon demonstráljon.
„Orbán az árakat emeli, Dobrev a béredet fogja!” – plakátkampányt indított a DK
Országos plakátkampányt indított a Demokratikus Koalíció „Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a…
Hálaadó szentmisét szerveznek Orbán Viktor 60. születésnapjára
Lassan megszokottá válik, hogy Orbán Viktor nemzetvezetőnk születésnapját hálaadó szentmisével ünneplik…