Orbán Viktor nagy bejelentést tett reggel

Az ismert gazdasági jövendőmondó szerint a következő évben intenzív növekedés lesz, mert nagy gyáraink vannak.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2021. május 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az ipari termeléssel nincsen semmi baj Magyarországon, kereskedelmi problémák vannak, ezért van szükség a gazdasági semlegesség politikájára – magyarázta a miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió propagandaműsorában annak kapcsán, hogy a héten kiderült:

immár hivatalosan is technikai recesszióba került a magyar gazdaság, miután a miénk lett a legrosszabb negyedéves GDP-adat, noha a „lesajnált” Európa eközben egyértelműen ébredezik, hiába hazudozza az ellenkezőjét a kormány.

Orbán Viktor mindenesetre azt emelte ki, hogy a világ legmodernebb autógyárai dolgoznak Magyarországon, a repülőgépiparhoz is gyárt az ország alkatrészeket, a hadiiparnak óriási kapacitásai jöttek létre, az elektronikában és informatikában pedig mindig is erős volt Magyarország,

tehát „a magyar iparral nincs semmi baj”!

Szerinte a probléma a kereskedelemmel van – nem azért gyárt Magyarország kevesebbet, mert nincs jó gyára, munkása, technológiai színvonala, hanem azért, mert kicsi rá a kereslet. De ez változni fog, és ezekre a termékekre, különösen az elektromos autókra, akkumulátorokra óriási szükség lesz a világgazdaságban – mondta.

A „még egy kicsit ki kell bírni, aztán már tényleg minden rendben lesz” kormányfő azzal kábított, hogy a mostani visszaesés után a következő évben már intenzív növekedés lesz, 3,5 százalék, mert hatalmas gyárak kezdenek el termelni Magyarországon!

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Putyin magyarországi embere elmagyarázta, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát

Orbán Viktor üzent a pártját mocskosozó fiataloknak

Orbán Viktor megölését tervezte egy férfi

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán