Vádat emeltek Simonka György fideszes képviselő ellen

Simonka György
Simonka György és Orbán Viktor a Karmelita kolostorban. Fotó: Facebook/Simonka György

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot szerdán Simonka György és 32 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken – írja a 444.hu.

A fideszes a gyanú szerint egy 1,4 milliárd forintos kárt okozó költségvetési csalás ügyében érintett. A vádirat szerint Simonka és társai tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az EU-tól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

A kormánypárti politikus mentelmi jogát tavaly ősszel függesztette fel az Országgyűlés, nem sokkal később pedig gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség.

A mostani hírek szerint az ügyben érintettek közül egyedül Simonka közszereplő, mind a 33 fő szabadlábon védekezhet. Simonka azonban a kínos ügy hatására sem lett persona non grata kormányberkekben: júliusban Orbán Viktor miniszterelnök fotózkodott vele, előtte pedig a „dél-Békési térségért végzett tevékenységéért” tüntették ki.

Visszavonul a korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt fideszes Simonka György

Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyészség

Bilincset és hurkos kötelet akasztottak Simonka György házának ajtajára

Simonka György. Simonka György. Simonka György. Simonka György. Simonka György.

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést