Egészségügy

Nem múlt el a veszély, Müller Cecíliát is riasztották: „újra fokozottan fontos a kézfertőtlenítés”

Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

Kezdeményezik a független-fideszes ÁSZ-elnök leváltását

A DK szerint az egykori fideszes képviselő által vezetett „független” számvevőszék az ellenzék ellehetetlenítésére játszik.

Domokos László

Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László leváltását kezdeményezi a DK: a párt szerint

a számvevőszék politikai megrendelésre bírságokkal lehetetleníti el az ellenzéki pártokat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ÁSZ az elmúlt hetekben és hónapokban megmutatta azt, „milyen az, amikor egy papíron független állami szerv mégsem független szervezetként működik”. A számvevőszék „politikai megrendelést látszik teljesíteni, amikor úgy tűnik, hogy a célja az ellenzéki pártok ellehetetlenítése” – mondta.

Arató Gergely emlékeztetett:

nincs olyan ellenzéki párt, amelyet az elmúlt években ne bírságolt volna meg a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette ÁSZ, amely eközben a Fideszre eddig egyetlen forint bírságot nem szabott ki.

Az ellenzéki politikus szerint az ÁSZ visszaél azzal, hogy a döntéseit nem lehet megtámadni a bíróságon, így „az övé az első és egyben az utolsó szó is”. Hiába tudjuk szakmailag bizonyítani, hogy a törvények szerint járunk el, az ÁSZ ezeket az észrevételeket semmibe veszi, és csak bírságol – mondta.

Arató Gergely közölte, a számvevőszékről szóló törvény szerint, ha az ÁSZ elnöke tudatosan megszegi kötelezettségeit, akkor az Országgyűlés kizárhatja. Ez lényegében a leváltását jelenti – mutatott rá.

A DK azt javasolja, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága kezdeményezze Domokos László leváltását közös ellenzéki indítványra.

Arató Gergely kérdésre válaszolva azt mondta: az ÁSZ beavatkozásai „nem egyszerűen szakmai hibák”, hanem úgy tűnik,

„kimondottan arra irányulnak, hogy megnehezítsék, vagy lehetetlenné tegyék az ellenzéki pártok működését”.

Ez is érdekelhet:
Megvan a baloldali előválasztás eredménye, hatalmas lett a különbség

Kapcsolódó hírek

Lakott területre zuhant egy kisrepülőgép Dunakeszin – fotó

Ismét újabb esőre kell készülni, aztán nagyot fordul az időjárás

ÁSZ: Akkora támadás érte a szuverenitást és a demokráciát a legutóbbi választáson, hogy amiatt még a kampányfinanszírozási jelentés sem készíthető el időben

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el a számvevőszék a DK-nál

„De legalább kormányozni tudnak”: elérte a 110 milliárd forintot a kórházak adóssága

Az ÁSZ közölte, hogy ők függetlenek a kormánytól és a pártpolitikától

Az ÁSZ szabálytalanságokat talált a Kutyapárt Savköpő Menyét Alapítványánál

Brutális, több milliárdos bírsággal lehetetlenítené el az ellenzéki pártokat az Állami Számvevőszék

Felfüggesztette a DK állami támogatását a Számvevőszék