Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Változik a vonatok menetrendje karácsonykor, erre figyelj

Változik a vonatok közlekedési rendje az ünnepi időszakban – közölte a MÁV szerdán. A vasúttársaság szerint rengetegen utaznak majd pár nap alatt.

Az államvasutak közleményben az áll,

december 23-án, 24-én és 25-én az ünnepnapi, 26-án a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok.

Az év végén és a jövő év elején is lesznek változások:

december 30-án és 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi menetrend érvényes.

A MÁV tájékoztatása szerint január 2-án, szerdán már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

Az előzetes becslések szerint december 21-én várhatóan több mint 135 ezren, december 27-én 120 ezernél többen, 28-án pedig közel 110 ezren váltanak vasúti jegyet. Az új év első munkanapja január 2., szerda lesz, ezért a vasúttársaság arra számít, hogy az utasok száma a január 2. és 4. közötti rövid munkahéten is magas lesz, főként a munkahelyre és az oktatási intézményekbe fokozatosan visszatérők miatt.